A halállal, elmúlással való szembenézés azért olyan rettenetes, mert benne van a visszafordíthatatlan, a helyrehozhatatlan.
A bennem maradt még egy levegővétel állapota, ami hosszútávon igen nagy fájdalom és bánat okozója lehet.
A mai gyerekeket már nem lehet hülyíteni, ahogy velünk tették a szülők annak idején.
Nem mellesleg, helytelenül. Generációnk nem szokott hozzá a halál gondolatához és annak természetes voltjához. Ennek eredménye az örök fiatalság megőrzésének széles körben elterjedt mozgalma, aminek most már egyre nagyobb méreteket ölt követőinek száma.
Szinte kultúrától, felkészűltségtől, foglalkozástól, iskolázottságtól, társadalmi hovatartozástól, bőrszíntől és vallási meggyőződéstől függetlenül.
Akarunk aktívak és fiatalok maradni, hogy helyünk legyen a társadalomban.
Hogy ne írjon le környezetünk.
Az elhalálozási mutatók nagyban összefüggenek azzal a ténnyel, hogy az idős, nyugdíjazott, foglalkozásából, hivatásától visszavonúlt személynek van-e feladata és betöltendő - nélkülözhetetlen szerepe környezetében, a társadalomban.
Ma már egyre elterjedtebb szokás, hogy a fiatalok megoldják a gyermekfelügyeletet a nagyszülők segítsége nélkül is. H az illető nagyszülők történetesen kisnyugdíjasok és alig tengődnek egyik napról a másikra, a fiatalok nem látogatják, nem igénylik a segítségüket, nem tartják velük a kapcsolatot, elmagányosodnak, értéktelennek vélik jelenlétüket és békésen feladják a harcot az élet kihívásaival szemben.
Ott van a külföldi minta - a nem kisnyugdíjat beosztó idősek tábora, akik időskorra tartogatták a sütin a habot. Jó nagyokat kirándulnak, megismerik a világot, kalandok és kihívások részesei - ezáltal leszüretelve és lemecsemegézve az élet legédesebb gyümölcseit.
Mindannyiunk fejében és lelkében egy ilyen vagy ehhez hasonló ideális nyugdíjaslét él. És nem a valósághoz közelebb álló elmagányosodás és elértéktelenedés ténye és valósága, amelyben nagyban tőlünk - fiatal felnőttektől függ. Hiszen az idősekkel való bánásmódunk minta a leendő generáció számára. Ahogy bánok szüleimmel, úgy fognak elbánni velem is...

A tegnap aranyhalat és egy guvadtszemű kárászt vettünk.
Helyesbítek - vettek a gyerekek, a perselypénzükből.
Hatalmas és megfoghatatlan volt az öröm mámora.
Ma amíg születésnapi zsúron tartozkodtak - a Balázsé, a guvadtszemű, felfordúlt.
Majd megállt a szívem, amikor észrevettem.
Szembesülés a halállal? - na azt nem! - szólalt meg a bennem teljhatalmú Istent játszó hang.
Gyorsan az állatkereskedésbe és vettünk egy pontosan ugyanolyan példányt.
Ugyanis soha nem fogom elfelejteni a kutyáim halálát, a barátaim elvesztését, a még fel nem dolgozott nagymamám távozása okozta veszteséget és nem utolsó sorban a halaim tömeges felfordulását.
Hatalmas dobozban lötyögtettem le a Turbínához a lélektelen haltesteket, imát mondva felettük a doboz elengedésének pillanatában.

Nyilván - nem lehet visszafordítani a visszafordíthatatlant, de hadd legyen meg a gyermekben a hit és annak a biztonsága, hogy az öröm is lehet hosszúéletű - nem csak órákig, percekig tart.