2013. december 25., szerda

Az 5 éves Balázs rengeteget érdeklődik az utóbbi időben az élet igen nagy kérdései felől.
Van úgy, hogy zavarba ejtenek az általa feltett kérdések, hiszen nincsenek válaszaim.
Valamikor minden bizonnyal nekem is ugyanezek lehettek a kérdéseim, de vagy nem kaptam, vagy a kapott válaszok nem voltak kielégítőek számomra.
Itt van mindjárt a születés-halál misztériuma.
Állandóan el kell játszuk, hogy ő magzat és a pocakomban él.
És akkor van egy adott pont a játék során, amikor nekem vajúdnom kell, hog ő megszülessen.
És amikor megszületik megkérdezi, hogy na milyen volt anya, hogy vagy?
Majd örülnöm kell tiszta szívemből.
Ha nem örülök elég őszintén megsértődik és elvonul.
Anya - veled nem lehet játszani születősdit!...

Anna kérdései a párkapcsolat körül terjengenek.
Ki miért veszekszik, hogyan él, meddig és hogyan szeret, miért jut el a válásig.
Ha eljut mi történik a felekben.
Mit éreznek az újdonsűlt párkapcsolattal való szembesüléskor.
A gyerekekben mi csapódik le, képesek-e megszeretni az új pótszülőt. Ha igen, ez mit okoz az igazi szülőben lelkileg.

Erre cseng rá Balázs kérdésköre a halálról.
Na itt kezdenek nem lenni válaszaim.
Olyan dogmákat feszeget és olyan mélyen, hogy sokszor belegondolni sem merek.
Ki hol tartózkodik születése előtt.
Miért választja éppen azt a családot.
Van-e beleszólása a döntésbe.
Mikor derűl ki, hogy mi a célja a létének.
Ha nem derűl ki, akkor mi lesz.
Ha rosszúl derűl ki, akkor mi lesz?
Ha meghal hova megy?
Mennyi idő múlva ér oda.
Mikor találkozik a Teremtő Istennel. Először Istennel, vagy Jézussal?
Meddig születnek még új generációk a Földre?

És nincsenek válaszaim.
Azaz, nekem vannak - de azok saját válaszok.
Amiket a szenvedés termelt ki bennem.
A szüleim válása, a veszteségek, amiket megéltem, a traumák, amiket nem igazán adnék semmiért, így utólag, még akkor sem, ha mai napig nincsenek rájuk válaszaim.
Mert a válasz nem a kijelentő mondatokban és tényekben van, hanem a jó kérdésfeltevésben.
A kíváncsiságban, a bátorságban és a gondolkodni merésben.

Ma láttam egy asszonykát.
Mindegy, hogy hol.
Vannak ilyen emberek, férfiak, nők egyaránt.
Keresnek egy erős embert, beállnak a háta mögé és leélik az életüket az árnyékában.
Ez az asszonyka tipikus példája volt ennek.
Angyalarcú, egyötven magas, vékony nő, egy kétméteres, nagydarab, nagydumás, okoskodó, vezetőpozícióban lévő férjel.
Az asszonykának egyetlen gondolata nem volt.
Bármit mondani merészelt, a férje szavai csengtek vissza az ajkáról, akire minduntalan ránézett irányítás és kontroll céljából.
Mintha egy aranypórázon tartotta volna a pasas.
Miközben tudatosan egyik sem élte meg.
Ők úgy érezték minden a legnagyobb rendben van.

Őket figyelve, hallgatva, nézve - a gyermekeim minden egyes kérdése válaszra lelt bennem.
Milyen érdekesek és kifűrkészhetetlenek az Isten útjai.
A válaszok sokszor egy képben, hangban, festményben, szoborban, zeneműben vagy banális találkozásban vannak benne.
És mivel ajándékok, hát meg kell tanulni elfogadni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése