Mese az e-marcipánról

Volt egyszer hol nem volt, ahogy az már lenni szokott jobb helyeken, volt egy család.
S ahogy az már lenni szokott mindenféle helyeken - széjjel is ment, úgy ahogy volt.
Apuka gyakran járt félre, anyuka még gyakrabban dühöngött emiatt, míg végül egyik jobbra, másik balra.
A gyermekek szörnyen tanácstalanok voltak az útirányt illetően, hiszen mindkét szülőjüket kimondhatatlanul szerették.
Végül az élet döntött.
A lányka maradt az édesanyja mellett, a fiú meg követte édesapját.

A történet fonala valamikor tíz-húsz év múlva válik ismét érdekessé, hiszen a kínlódás kit érdekel?
Hogy nehezen hozták össze a látogatásokat, a gyerekcsere programokat, a baráti kapcsolat szintjeinek elérését, a gyülölet és harag levetközését.
A gyerekek kamaszkora éles volt és problémadús.
A fiűt vágták minden tantárgyból, ivott és cigarettázott, bandázott, tört és zúzott, tekergett és csavargott.
A lányka sem akart túl távol maradni bátyja nyomdokaitól.
Az ő csavargása célirányosabb volt és intenzívebb.
Eldöntötte kicsinálja magát.
Majdnem sikerült is neki, ekkor döntött.
Chooooooooooose life... - kiáltotta. És tényleg az élet mellett döntött.

Ekkor már az édesanyja negyvenes éveit taposta.
Szép volt, értelmes, csinos, rendezett, intelligens - de férfit soha nem engedett közel magához.
A lánykát érdekelni kezdték a kulisszatitkok.
Ekkor kapott mély és alapos felvilágosítást az emancipációról.
Ahogy bennebb ásta magát édesanyja és annak barátnői világában megnyílt előtte az androfóbiás életforma és ezen belül is a férfiak tárgy és eszközként való használata.
Tetszett neki.
Hihetetlen erőkkel ruházta fel.
Ismeretlen és izgalmas ajtókat nyitott fel előtte.

Mindez tartott huszonéves koráig - ekkor meg is koronázták.
Mondták ilyen kegyetlen férfigyülölő némbert még nem hordott hátán a Föld.
Koronáztatásának estéjén az országalmában lakó nyű megtermékenyítette és kilenc hónapra született egy csodálatos kisfia.
Angyali kis férfipalánta.
És a fiatal nő metamorfozálódott.
Eszközt választott az apaság pótolhatatlan szerepének betöltéséhez és megszelídűlt.

E-marcipánja puha kis piskótává változott - hiszen felismerte, hogy a közös élethez, a nyugalom és béke szigetének kialakításához kissé több kell mint gyülölet, dűh, harag és másik rongyként való kezelése.
Megtanult kompromisszumokat kötni.
Veszíteni.
Tűrni.
Lenyelni.
Hallgatni, amikor hallgatni kellett.
Szólni, ha arra volt szükség.
Nevelni.
Befolyásolni.
Kezelni és soha nem használni és kihasználni.

Az anyja nem volt boldog.
Úgy érezte - egy egész élete munkája veszett kárba.
Az asszonyka sem volt boldog, hiszen nem a jó párkapcsolat a boldogság kizárólagos kritériuma.
De amikor megtanult együtt élni mindennel ami volt, elmosolyodott.
Ez a mosoly a megérkezést jelentette.
Az eszköztől - az eszenciáig.
Ahol a vesztességeknek éppen úgy helye van, mint a kisebb és nagyobb győzelmeknek.
Annyi különbséggel, hogy itt mindennek értelme van.