2013. november 13., szerda

Ma reggel az egyik kereskedelmi rádió körkérdése az volt, hogy mit tennél, ha egy napra Isten lehetnél?
Hülye kérdés nulla pont.
De a játék nem rossz.
Rajtaütésszerűen ezer dolog jutott eszembe és mind gonoszságok.
A hírtelen kapott hatalom tette velem.

Egy, mondom:
az összes parlamenti képviselőt odatenném dolgozni. Sokat kellene dolgozzanak apró és nagy szivatások, állandó kontroll és felülbírálás mellett. Aztán - kerestetnék velük egy silány minimálbért. Azzal is jó sokat késne a munkáltató, szépen, ahogy illik és kell.
Kihoznék egy általunk megszokott jóóóó magas számlát, amit azonnal ki is fizettetnék a semmi kis fizuból. Aztán azt tovább fokoznám: vásárolj be, fizesd ki az ovit, iskolát, edzéseket, vegyél a gyermekeknek téli cipőt és dzsekit, mert jön a hideg, ha neked nincs, abba régen törödj bele, mert a te neved kuss - így háromszor egymásután.
Aztán, hogy ne mondja szar a magyar - betenném a karácsonyi ajándékvásárlást is ráadásként, de ha meg is sajnálnám, egy szülinapot minden képpen benthagynék.
És amikor kiszámoltatnám vele, hogy mennyi nem maradt meg a fizujából - farból bodicsekkelnék egy nem várt eseményt: például szülinapra lenne hivatalos a gyermek, uzsukálnának, hogy márpedig ők mekibe akarnak menni, nem várt vendégek jelentkeznének, szóval, lennének ötleteim... mer kinek nem?...

Kettő:
minden képpen felültetném őket napi szinten kétszer a tömegközelekedési eszközökre.
Vannak emberek, nem is kevesen, akik reggel azzal mennek dolgozni vagy iskolába és délután azzal zöttyennek haza.
Kaland.
Igazi zsíros kaland.
Én biciklizem vagy gyalog kakukkolok.
De tegnap, nos, tegnap volt alkalmam csúcsidőben maxizni egy kört imádott városomban.
Negyventöt perc maxizás után az ortopédiáig, ha kés lett volna nálam, semmi nem tartott volna vissza, hogy tömgemészárlást hajtsak végre. Semmi.
Minden tiszteletem azoknak:
- akik képesek várni 5-45 percnyi időket a megállókban télben, fagyban, esőben, melegben
- akik képesek elszenvedni csendben a gyúródó emberek tömegeit
- akik szemet húnynak az önkényes sófőrök csalásai és egyeduralmai felett
- akik nem veszítik el a türelmüket a jelzőlámpától a megállóig és megállótól a jelzőlámpáig
- és akik mindemellett otthon képesek mosolyogni, a dolgukat elvégezni és szeretni - ja és a legfontosabb, másnap újrakezdeni

Három:
a gyermektrükk. Azt minden képpen bevetném.
Adnék egy fáin gyermeket. Felneveltetném és ügyesen, jó eredménnyel eggggyetemet végeztetnék vele - s akkor pont. Mesteri, cucc - amit már mindenki alig bír és az állás sehol. Jövő semmi. Remény halott. Vagy szarok rája, vagy így járt.
S akkor, amikor rendesen kialvatlan állapotba kerülne - adnék egy akármilyen, természetesen remélten alúli állást, ahol az értelmes, tehetséges, ügyes, jó képességű gyerek keresne vagy ötszáz ront. Hoznék egy lányt. Pont ebben a pontban, akit megszeretne, annak rendje és módja szerint. Be is jelentenék az esküvőt. Amitől a szülő látna fehéret, feketét, tarkát - mert kell oda a pénz.
Hol a pénz?
Milyen péééééééééénz?....
És akkor - nyilván - nem lenne lakás. Üsmég - remény se. Fiatalok szülőkhöz. Vita vitát ér. És a gyermeksírásra költeném fel érdekes kis utazásából az összes fenenagy döntéshozót - hogy ha már járt a cipőmben, próbáljon meg hát utána döntögetni és ítélgetni.

Semmi nem változna - ismerve az emberi fajt.
De legalább elégtétel lenne bennem.
És aznap, mindenható istenségem csúcsán, boldogan hajtanám álomra deres fejem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése