Ismét Székelylandi a tudósítás.
Ez egy teljesen más világ.
Fiatalként vonzott, ma már nem az otthonom. Módosúlt az otthon fogalma. Bennem lakik, ahova hazajárnak azok is akik körülöttem élnek.
Örülök, hogy a gyermekeknek is bennem van az otthona és nem helyhez kötött. A helyhez kötött ugyanis gyanús. Míg a bennem lakó fejleszthető. Arról a szintről ahol most vannak el egészen oda, amikor megtalálják saját magukban a nyugalmat.

Mesélnek az öregek.
Mindigis imádtam a mesélős estéket.
Nagymamámmal volt a legjobb.
Volt egy fehér alapon zöld-barna makkos pizsomám.
Miután fürdés után kipukkasztottam a pukkantós tasak összes ép lufiját, amiben a piperecikkeit tartotta - kimentem hajkeféstől a szobába.
A háttérben ment a Telenciklopedia, aminek a zenéje nekem évekig egyenlő volt a szombat esték nyugalmával, és bontogatni kezdte a hajamat. Türelemmel, tincsenként, szeretettel. Így csak egy nagyszülő képes fésűlni. A szülő még éretlen és fiatal ehhez. Siet vele, nem tudja, hogy bölcsesség kell ehhez. Hiszen ritus. Újraélesztő, újjáteremtő, varázsritus.
Mami tudta.
Na így fésűlt ő.
Közben mesélt. Mindenféléről, amire kíváncsi voltam. Házasságaira, szerelmeire, a háborúra, a szegénységre, a szépség praktikákra, az iskolára, a korzózásra - ahol szerelmek szővödtek és oldódtak, a régi időkre.

Tatáékat is bíztatom.
Így, felnőttként már nevetséges.
Mi is éltünk ezekből.
Mosolyra fakaszt a karácsonyfa emléke.
Mesélik, hogy nem volt szaloncukor, itthon készítették. Közben melegben lefolyt, csepegett. Gömbök későn lettek, Addig piros alma, vatta, és a fent említett cukor díszítette a fát.
Kántálásért sem pénz járt, mint ma, hanem dió, sós kenyér, hamuban tartott vackor.
A gyermekek hülledeznek.
Nincs mit kezdjenek az információval.
Ahogy sokkal én sem.
Hogy itt fontosabbak a külsőségek, mint a lényeg.
Ha valaki nem varjúnak öltözve járja végig a temetőt, hanem mondjuk lilába vagy pirosba, elítélendő.
Ha kilógunk a sorból, kibeszélnek. Ha meg szembeszállunk megbélyegeznek.
Még mindig erős, mindennél erősebb a falu szája. A sok korlát, felesleges szabály, amik ki tudja honnan és miből születtek. A lényeg, hogy élnek és sokaknak halálát vagy távozását idézik elő.

Minden egyes alkalommal amikor itt vagyok, megnyílik egy-egy titkos fiók a férjem értetlenségeiből. Itt jövök rá, hogy magával hozta. Nem tehet róla. Szemszállhatna vele, de az a teljes szakadást idézné elő benne.
Mindegy ez róla szól.
A gyerkőcök pedig szabadok.
Szabadok egy korlátolt világban, ahol nem a belső az érték, hanem a külső jegyek alapján döntünk és ítélünk.
Talán emiatt kerültek hozzám.
Talán éppen ezért választottak engem a sok potenciális gyermeket váró fiatal nő helyett anyának.
A modern Jean D arc-ot, aki hisz a mesében. Hogy szembe lehet szállni a hatalommal akár a vér árán is.
És hogy igazándiból a jót tenni jó alapszabályain kívűl semmi más nem számít, amíg az élet egy rövid utazás és emellett a legnagyobb kaland, hiszen együtt tölthetjük el.