2013. október 21., hétfő

Ahhoz, hogy elmondjam, amit ma láttam, egészen mélyre kell ásnom magamban.
Egyszerűen képtelen lennék másként beszélni erről.
És csak úgy, mint más észre sem venném, fel sem tűnne, elsétálnék mellette.

Van bennem két gyermekkori kép.
Nem tudom eldönteni, hogy én alkottam-e vagy a valóság, lényeg, hogy bennem van és tükrözi az akkori állapotomat.
Nem lehettem tíz.
Szüleim nyúzták a vállás folyamatát és mint minden gyermek azon agyaltam, hogy ha jobban tanulok, teljesítek, sportolok, szebb és csinosabb vagyok, finomabb és engedelmesebb - talán ők is együtt maradnak...
Ebben az időben is maximálisan teljesítettem, de hittem benne, ahogy ma is, hogy létezik egy magasabb szint is, amit vagy elérek, vagy nem csináltam semmit. Csak annyit, mint más és az átlagos, nulla, semmi, szóra sem érdemes.

És akkor itt van a két kép.
Egyik a Furnica cukiból, másik a Cementlapok hídja alól.
Édesapámmal voltunk együtt. Azzal az apával, akit elmondhatatlanúl szeretek, részem, vérem, darabom.
És ebben a képben olyan más.
Nem játszunk, nem nevetünk, nem mókázunk addig amíg be nem pisilünk a kacagástól, hanem szomorúak vagyunk.
Az elsőben ülünk az üdítő mellett.
Nem a szomjuhozás miatt vagyunk itt, hanem mert látogatás van.
Talán a törvény szabta és a két felnőtt idiótizmusa miatt eljátszuk ezt a mindenki poklát.
A másik a csónakázó.
Csonakázunk bazdmeg, amikor mindketten úgy úszunk, ahogy más fut.
Nem megy a szó.
Csak az evező ritmikus csobbanása ment meg az őrülettől, amely mögöttünk ólálkodik.

Na látod - ezek miatt nem hiszek a vállásban.
A házasságban sem, de ettől a vállás nem válik járható útvonallá.

Itt van ez a kicsikölyök.
Hatéves kiskandúr.
Csörtető, minden áron integrálódni akaró roma család sarja.
Apuka akár egy sötét bőrű Adonisz. Üres fejjel, munkanélküli pecséttel, bele a világba.
A gyereket mamáék rendezik inkább. Ők dolgoznak. Mindenük van, tiszták, tiszetelettudók, gyerekszeretők.
Apuci max huszonkettő.
A gyerek édesanyja akkor lelépett, ahogy a szülésből felépült.
Hat évig nem jelentkezett.
Ezek szeretettel rendezték a gyereket.
Most előkerült édesanya.
Roma, fiatal lány. Rendezett, divatos, pénze van.
Arra gondolsz, amire én - kurva.
Kurva, de anya.... kurvaanyja...
És megkeresi a kölyköt az oviban. Édességet hoz, üdítőt, csokis kiflit, csokit és tömérdek mennyiségű játékot. Egy látogatás három punga.
És a gyerek örül.
Hetente egyszer karácsony.
Hülye lenne...

És itt vannak a történet árnyalatai:
Az apa, aki úgyahogy, de rendezte, nevelte, szerette a gyereket. Nőt haza nem vitt, megtett mindent ami tőle telt tizenévesen is.
Most pedig áll zsebredugott kézzel és rettenetesen szomorú.
Megtört.

A nagyszülők. Akik örülnek. A játékoknak, a gyerek örömének, a kiegészítésnek - amiből futja a pluszokra, a nem várt érdeklődésnek.

A nő új pasija.
Aki ott parolázik az ex-el.
Hogy meddig - nem tudom, de táncol, a zene majd csak megjön valahogy...

A látogatás átlag húsz perc.
Abban benne van minden. Full extra és mind szopásból.

Én meg csak ülök, mint a vénasszonyok a szüreti bálon és azon elmélkedem, hogy ebben a kölyökben milyen képek lesznek, majd ha elér oda korban, ahol most én vagyok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése