Aki nem tudná, na annak mondom.
Nem hangosan, nem kiabálva, nem lázadozva - hanem csendesen és okkal.
Papfeleség vagyok.
Egy olyan pap felesége, aki miután úgy döntött - lebeszéléseim dacára, hogy felvállalja az igazságot, az Egyház kitaszította soraiból.
Kapott haladékot, esélyt, fel lett mindkettőknek ajánlva n plusz egy alternatíva, csak ne képviseljük az igazságot.
Hogy könnyebb lett volna?
Minden bizonnyal.
Képzeld ezt a családot, azokat a szomszédokat, rokonokat, ismerősöket, csámcsogókat, akik kiéhezetten csaptak le az igazi, friss emberhúsra.
Azt hiszem abban az időben alig volt ember, aki ne ítélkezett volna felettünk.
Pedig diszkrétek voltunk, egyenesek, becsületesek.
Hogy vétkeztünk?
Ha a szerelem vétek - tényleg nagyot.
Ugyanis olyan időszaka volt az életünknek, amelyet nem sok ember ismer.
Kegyelmi állapot.
Mintha felkészített volna bennünket Isten a ránk váró nehézségekre, egy kis lelki wellnessel.
Ott álltunk első gyermekünk születésekor: túlképzetten - a szabad munkapiac elmondása szerint, munka nélkül, jövő nélkül, de egy csodás és páratlan erejű ajándékkal - egymással.
Nehéz idők jártak.
Nélkülöztünk, de rejtegettük ezt az amúgy is halálra aggodó családtagok elől.
Munkát nem találtunk, a tartalékaink vészesen fogytak és egyre jobban csüggedtünk.
Akkor hírtelen - mintha elzárták volna a szenvedés csapját - egyszerre lett minden. Mindkettőnknek munkahely, elismerés, szeretet, megbecsülés.
De a fájdalom marta űr mindörökre ott marad.
A nem hazudtam - annak ellenére sem, hogy bíztattak erre - mégis engem köveztek meg.
A nem tettem mást csak szerettem, de azt úgy, ahogy emberfia ritkán - mégis engem gyűlöltek.
A vállaltam a kényelmes dőzsölés helyett a szenvedésekkel teli életet a szerelemért cserében - mégis engem szóltak meg, és hadd ne folytassam.
Hogy mennyire szeretem az Egyházamat - azt elmondani nem tudom.
De azt annál inkább, hogy számomra nem örömhír a bulvársajtóban Ferenc pápáról terjedő rémhírek, mely szerint gondolkodik a cölibátus eltörlésén.
Számomra ez nem lenne győzelem.
Győzelem lenne a sok vérhivatásos, mély lelki életet élő papi jelenlét, az összefogás, a megbocsátás, a szeretet, a meghallgatás, a megértés, a kevesebb ítélkezés, a több egymásrafigyelés.
Mert ezek számítanak.
Azok a dolgok amik összetűzéseket és diverziót keltenek, nem valók közénk.
Túl sokat szenvedtünk.
Nem fér több.
Egyetlen út a megmaradás fele - a szeretet.
Tegnap
Ma
Mindörökké!