Van nekem egy gyermekorvosom. Úgy vagyok vele, mint a cigány a feleségével:
- én nem tudom milyen...de minden esetre mások dícsérik...
Ritkán látogatjuk.
A kisebb gondokat orvosolom itthon, a nagyon nagyokkal a sürgősségin kötünk ki, míg az enyhén súlyosakkal kerülünk hozzá.
Már a nevét átölelő hómály is gyanús.
A rendelő ajtajára kifüggesztett tábla szerint ugyanis gyermekorvos, általános orvos és még egy valami, ami ha fejbe ütsz sem jut most eszembe.
Szóval, a mai világban?...
Vannak idős, recept betegei.
Vannak kisbabák, akiket a gondjaira bíznak, de akikhez igazán a mellette lévő asszisztensnő ért és vannak fiatal, fiatal felnőtt és felnőtt betegei.
Mindenhez ért.
Ennek ellenére, amikor elmegyünk hozzá teljes a tanácstalanság.
Nézi, mint a borjú az újkapút, majd hümmög és azonnal adminisztrál valami gyógyszert. Rendszerint nem támogatott fajtát, mert mi az ő szemében gazdagok vagyunk, ergo, nekünk nem es jár.
Nem kekeckedem.
A gyermek fontos és az ő egészsége. Ennyi.

Sokszor csalódtunk szaktudásában.
Volt úgy, hogy megnyugtatott, minden rendben, mire estére a sügősségire kerültünk.
És volt olyan, a Balázs betegsége során, hogy az ördögöt felfestette a falra, hogy majdnem abba haltam bele.
Akkor döntöttem el, hogy elbúcsúzom tőle. Majd az asszisztens kedvessége, készségessége miatt mégis maradtam.

Tegnap Anna reggelre virradólag rettenetesen kiütött.
Éppen dolgozni készültem, amikor felébredt.
Hamar lekentem, kikészítettem minden a viszketést enyhíteni hívatott otthon megtalálható szert, majd elmentem.
Nem sok időre rá telefonál édesanyám, hogy a gyermek elviselhetetlenül viszket, mit tegyen.
Hamar felhívtam doktor Bubót, aki azonnal, soron kívűl fogadott. Eddig az ő erénye.
Innen nem.
Szokásos forgatókönyv:
- hűűűűű de meg nőttél...
Tanácstalanság.
Teljes tanácstalanság.
Recept.
S ha péntekig ez meg ez lenne, azonnal hozzuk vissza, de délig, mert déltől hétvége.

Mindent lelkiismeretesen kiváltottunk, bevettünk, de Anna estére a felismerhetetlenségig kiütött és felduzzadt. Olyan volt mint egy térkép. Kisebb és hatalmas piros foltokkal.
A legfurcsább az volt, hogy a csuklói dagadtak el és izom valamint ízületi fájdalomra panaszkodott.
Azonnal felvittük a sürgősségire.
Ott telt ház volt, alig jutottunk be.
Miután elvégezték a szükséges vizsgálatokat, azt a döntést hozták meg, hogy gyorsan beadnak két gyógyszert is perfúzión át, s ha az sem csillapítaná, befektetik, mert a duzzanat és a kiütés megtámadhatja a légcsöveket.
Nesze neked péntek...

Az első nem használt. Ekkor volt tizenegy. A gyermek étlen, szomjan, vacsora nélkül, álmosan és ijedten.
Ekkor adták be a másodikat.
Ez volt a vízválasztó.
Tova kettő volt, mire Anna hazakeveredett a kis diplámájával a hona alatt, ami a bátorságát hívatott alátámasztani.

Bennem egy égető kérdés maradt:
mi történt itt?

1. Az orvosnőnk inkompetens?
2. A sürgősségin túloznak?
3. Kissé mindkettő?
És mi a teendő?
Mert előfordulhatott volna az is lazán, hogy a gyereket, miután megfürdetem és beadom a gyógyszert, jó korán ágyba dugom, mert ugye beteg és pihennie kell. Nyugodt lelkiismerettel, hiszen mindent megtettem, amit kellett.

Mit mondhatnék?
Azt a csepp kis bizalmamat is elvitte az ár, amit az orvosokba vetettem ez ideig.
Tisztelet a kivétel, de ritka.
Az én statisztikáim szerint - 22-ből 1!