Megbögettem magam...
részlet egy nemsokára megjelenő írásból
Az igazi önkéntességről- bennem
egy kép él élesen.
Egy olyan Szentestéről, amikor
az volt a feladatunk, hogy kihordjunk közel hetven csomagot a rászorulóknak –
akiknek nem hogy feldíszített karácsonyfájuk, hanem még száraz kenyerük sem
volt a szeretet és önfeláldozás estéjére.
Ahogy jártunk házról-házra, és
egyre csak fogytak a kihordandó csomagok – nem a fáradtságunk nőtt, hanem a
szíveink öröme és életet adó melege.
Életemben először éreztem úgy
Istenigazából, hogy a Megváltó szüeltésnapját ünneplem.
Valamikor késő este, fél tíz
tájékán fejeztük be a megfeszített munkát.
Az egyetlen családfenntartó, apa
közülünk megszólalt halkan:
– Istenem,
s nekünk otthon még fánk sincs…mit mondanak majd reggel a gyerekek?...
Egy lélek szaladtunk utolsó
reménnyel a Cuza Vodai piacra. Esélyünk sem volt ebben az órában fát találni.
A piac kihalt volt és üres.
Lelógó fejekkel lépkedtünk
vissza – amikor egy sötét sarokból megszólalt valaki:
-
nem akarnak venni
véletlenül egy fát?...
Minden bizonnyal egy angyal lehetett.
Egy Önkéntes Angyal, akinek megesett a szíve rajtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése