2013. július 30., kedd

Fényképezőgép, kamera, kiskamera, nagytotál, telefon, okostelefon - mindent hoztál szívem?...

Ma úszás után a medencék és a játszóterek között lógtunk.
Nem tudtam nem felfigyelni egy kisgyermekes családra.
Anyucinál egy egész arzenál volt a fent említett tárgyakból és éppen ebben a sorrendben.
Szemügyre vettem a gyermeket. Csinosan, kifésűlve, a legszebb Mikimócos kisruhájában, gondosan őrzött cipőcskéjében, amin még egy porszemecske sem kapott helyet.
Apukának jól meghatározott szerepe volt.
Felcsalogatta a gyereket a topogánra és bíztatta.
Így né...mutogatta és mondogatta hevesen. Mindent a kép kedvéért írta az elszánt vonásai mindegyikén.
A gyerek nem akarózott, vagy nem is tudott? Nem hagyták... Most bíztatták.
Anya belőtte a gépet - kinézni a kastély ablakán egyszerre és mosoly.
A kép nem sikerült elsőre.
A gyermek kedvét vesztette.
Ígérgetni kezdtek.
Nem mosolygott, de kinézett.
Apa mosolygott. Nem őszintén, de nagyon, annál inkább.
Akkor előkerült a kamera.
A kicsi.
A gyermeknek másznia kellett.
Látszott, hogy nem mer.
Talán a cipőt féltette.
Pedig most nem kellett, ment a kamera.
Kamera indul... kiáltotta az asszony arca bőszen.
Mindenhova felültek és felültették.

Eszembe jutott egy laza ismerősöm.
Két fia van.
Olyan rosszak mint az atom.
Jó tanulók, jó sportolók, de verekdnek mint állat.
Elsők között volt kamerájuk.
Bedurrintották, főpróbát tartottak az óvodai szerep előtt.
Mindenki kiöltözött.
Elkezdődött a szerep.
A kicsi daccból nem mondta el a verset, s mivel ezért dühös pillantásokat vetett rá a család, a szerep végén élesben jól elverte az egyik pajtását, mert az, amikor ki akarta piszkálni az orrát, meglökte.
A nagyobbik ki sem jött.
Erőszakkal elhúzták a függönyt, mire élesben bírkozott a földön a legjobb barátjával.
Még vér is folyt aznap.
Na nem a családban.
Ők elröhögték.
Azóta is ha padlón vannak előveszik az első közös családi videót.
Minden rajta van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése