2013. július 5., péntek

Én költöz, te költöz, ő ...nos ő es költöz...

Megint költöz.
Mint a madár. Mondom es az uramnak egy adott ponton, hogy ha valahol el kell legyünk nyugalomban hosszabb ideig mint két esztendő, én már nem is fogom jól érezni magam. Addig fogok nyüstökölni, amíg megint egy újabb fészket nem találunk.
Egy kissé rizikós a dolog ugyibár azoknak, akik szeretik ellágyítani magukat. Mer én, kérem szépen, józanúl is az örök címemet mondom be, nemhogy részegen.

Volt egy barátom. Jó bari...
Szóval, úgy mint ő, senki az égvilágán nem képes kiütni magát.
Van az illuminált állapotának egy olyan fázisa, amikor egy dolgot tud már csak.
Egyet, de azt tiszta erejéből.
A lakcímét.
S ezt, mindegy, hogy a mi a kérdés, a válasz Jézus - állandóan fújja.

A költözés érdekes dolgokat hoz ki az emberből. Na meg persze az asszonyból is.
Az uram úgy költöz (ik) - hogy aszongya - bé-bérepül. Szoktatja magát. Akklimatizálódik. Átvisz ezt, elhoz azt, szellőztet, körülszaglász, hallgatózik, megfog, visszarak. Szoktatja magát a csendhez... - ahogy József Attila mondja, Istenem be jól.

Én - elmegyek. Megnézem, így Á per Té. Nincs retera. Ajtóstól a házba, körül, gondol, kijön. Gondol, cselekszik.
Hív az uram, gyere velem.
Nem megyek, mondom.
Legközelebb kitakarítom, és költözhetünk.
Fejben pakolok, rendezek be, simítok el, élek meg.
Szagol - tesz - megy (sokszor ugyebár fejjel a falnak..., végülis rólam van szó...)

A gyermekek:
megnézik és megijednek.
Szép anyu, szép - de hol fogunk aludni??? - kérdezik ijedten.
Elhozunk mindent szívem.
A kilincseket is, anya?
Azt nem.
A kalorifereket is, anya?
Azt nem?
A vécét?
Azt nem.
Akkor miért mondod, hogy hozunk mindent?
.... - nem tom fiam...

Szóval - éljük a magunk módján.
De a legjobb perc mégescsak az, amikor a nehézségeken túl, első este hátrafekszel és mélyen önmagadban befele elvigyorodsz.
Ez az a pont, amikor elmondod magadnak:
- megérkeztél...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése