2013. július 9., kedd

Bevallom őszintén, én abban a hitben váltam felnőtté, hogy beteg vagyok.
Vagy ha nem is beteg, de nagyon Más.
Annyira más, hogy nem lenne ajánlatos gyermeket vállalnom.
Így hát mekkora volt a meglepetésem, amikor azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy a lányommal várandós vagyok.
Határozottan emlékszem ma is - az első reakcióm a pánik volt. A most mi lesz állapota. Egy szerzetesi jelőltséggel, egy katolikus pappal, egy meghatározatlan jövővel és egy kúsza szálakból álló jelennel.
Nem volt opció a gyerek abortálása.
És a depresszió nem a szülés után, hanem a terhesség alatt ért. Borzalmakat éltem meg.

Anna mégis valódi Isteni kegyelem és ajándék.
Ami engem illet, csak annyit kívánnék neki, hogy otthon legyen a saját életében. Mindazzal együtt ami éppen aktuális - ha fájdalmakkal, azokkal, ha örömökkel, azokkal - ha csalódásokkal, hát azokkal és ha tanúlságokkal, akkor azokkal.

Pár perc múlva lesz kereken öt éve annak, hogy Balázs megszületett.
Gyorsan jött. Igaz, hogy három hét késéssel, de dologgal, céllal jött a világra. Öt kilóval és állandó, mohó farkasétvággyal.

Nem szeretett aludni, hamar bömbölt és állandóan elégedetlenkedett.
Éjszakákat nem aludtam éveken át.
Ringattam és szoptattam, majd szoptattam és ringattam.
De minden perc maga volt a csoda.

Ahogy beszélni kezdett - mintha az Isten mellől került volna közénk.
Mindent tud arról, amit én még csak most tanulgatok.
Pontosan tudja hol lakózik a szeretet - honnan jöttünk és hova tartunk épp, illetve hogy mivégre az emberi lét.
Gyakran megfogja két tenyere közé arcomat, mélyen a szemembe néz és így szól:
- anya...szeretlek. csak egy dolog bánt, hogy mire én erős, nagy férfi leszek - te már vénasszony leszel...

gyakran elgondolkodom, hogy mivégett részesülhettem ebben a páratlan kegyelemben.
mivel voltam én más - mint mindazok, akik vágyják, de nem kaphatnak gyereket.
miért éppen engem választott ez a két angyal.
És sikerül-e egymást eljuttatnunk oda, amiért jönnünk kellett, születnünk, élnünk és szenvednünk kellett?

Az anyaság legnehezebb percei is a mindenség mértékegységén át mérhetők.
a gyerekek olyanok, mint a mesében az életfű, vagy az élet kútja - mely mindenre képes gyógyírt és választ adni egyszerre.
ha eltörök, ha fájok, ha éhezem, ha szomjazom, ha adnom kell, ha megnyugodnék, ha játszanék, ha őszinte lennék - nem kell mondanom - egyszerűen csak lennem.
fényükbe, jelenlétükbe, terükbe és a szerintük való időbe.
és ez a pár perc mindig az örökkévalóság maga.
köszönöm Istenem a kegyelmet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése