Totem und taboo

Van valami szegről-végről távoli rokon ismerősünk, akikkel nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Róluk beszélték el minden adandó alkalommal azt a történetet, hogy a nagymama olyan szinten rettegett a két unókája közötti tabuáthágástól, az esetleges szexuális, szerelmi kapcsolat kialakulásától, hogy állandóan örködött felettük, nem engedte játszani őket, jeleneteket rendezett ha félreérthető helyen érintették meg egymást vagy csiklandozósat akartak játszani.

Amikor a gyerekek már kisiskolás korúak lettek az édesanyjuk önállóságra szerette volna őket szoktatni. Direkten leült kommunikálni anyósával. Elmondta, hogy őket zavarja ez a viselkedés, a feltételezéstől is rosszúl vannak és azt szeretnék, hogy a nagymama hagyja őket élni. Ennyi.

Nagymama immel-ámmal belement.

De nem adta meg magát.

Kieszelt egy újabb stratégiát.

Kulcsával bejelentetlenül, állanóan rárontott a két leckéjét végző, szüleit hazaváró gyerekre. Akikbe ezáltal beleverte a félelmet és természetszerűleg panaszkodni kezdtek a szülőknek a nagymama új hobbija felől.

A nagymama egyre elszántabb és elkeseredettebb lett, a szülők meg egyre tanácstalanabbak és szomorúbbak.

Végül bekövetkezett az, amit ebben az esetben szinte lehetetlen volt elkerülni.

Kenyértörésre került sor.

Nagymamát eltiltották a lakásba való belépéstől, összevesztek visszafordíthatatlanúl és nagymama elviharzott azt kiáltva, hogy a gyerekek mindannyiukat átverték.

A gyerekek felnőttek, nagymama nélkül. A fiú a fáma szerint jogász lett, míg a lány üzletasszony. Mindkettőnek családja van és kész.

Nagymamát meg akarták hívni az esküvőjükre. A békülési szándék része volt. De amikor elmentek hozzá, magásbaroskadtan a tévét bámulta, amíg meséltek neki, majd a szemkontaktust felvéve a kitörölhetetlen sebeket ejtő üzenet idejére - kijelentette - s akkor most ti egymás házastársai lesztek törvény előtt is???

- Nem, csak együtt, egy napon, egy helyen, közösen szeretnénk megtartani az esküvőinket.

- Mindigis tudtam... Mindenkit átvertetek. Engem nem tudtatok. Így hát félrelöktetek...

A gyerekek elrohantak.

A szülők kiakadtak.

És a mama haláláig többé soha nem keresték.

Az örökségből sem kérték a részüket, annak ellenére, hogy a lebetegedett mama gondozását ők állták anyagilag.

Csak felejteni szeretnénk...- ismételgették, és soha nem sikerült elfelejteniük ezt a rettenetes történetet, amelynek akarva-akartalna főszereplői lettek.

Amíg a gyerekek közelebb voltak a fallikus pszichoszexuális fejlődési szakaszhoz, mint a latencia szakaszához, bennem is voltak néha rezzenetek, egy egy játékkezdeményezés kapcsán. Könnyebb ugyebár két korban egymáshoz közel álló gyereket együtt fürdetni is, hiszen két legyet egy csapásra - idő, energia és sok minden más megsporlása érdekében.

Mit mond a szakirodalom, Freud nyomán a fallikus szakaszól: "Ebben az időszakban a libidinális izgalom áttevődik a nemi szervekre. A szexuális érdeklődés először a gyermek saját testére irányul, majd fokozatosan tolódik át a másik nem felé. A kisfiúk érdeklődni kezdenek az anyjuk, a kislányok az apjuk iránt. Gondolom mindenkinek ismerős az a szituáció, amikor a kislányok az apukájukhoz akarnak feleségül menni, a kisfiúk pedig a mamájukat akarják elvenni feleségül…

Ebben az időszakban a gyerekek ellenségesek lesznek az azonos nemű szülőjükkel, mert úgy gondolják, hogy versenyezniük kell az ellenkező nemű szülő szeretetéért. A gyerekeknek ezt a vágyát, hogy birtokolják az ellenkező nemű szülőjüket nevezzük Ödipusz-komplexusnak (lányok esetében előfordul az Elektra-komplexus elnevezés). Oidipusz thébai király volt, aki tudatlanságból ugyan, de elvette saját anyját, apját pedig megölte – innen az elnevezés.

A fallikus szakasz konfliktusa szerencsés esetben a saját nemű szülővel való azonosulásban oldódik fel. A fallikus szakaszban kialakult fixáció olyan személyiséget eredményez, ami továbbra is az ödipális konfliktussal küzd. Jellemző viselkedés lehet férfiaknál a nagyszámú szexuális kapcsolat létesítése, trófea gyűjtés. Kialakulhat az intimitástól való félelem. Nőknél jellemző lehet a túlzottan csábító magatartás.

Ezeken a szakaszokon kívül Freud megkülönböztette még a latencia szakaszát, amely kisiskolás korra jellemző, amikor az energiák az új készségek elsajátítására irányulnak." Csányi Nikolett, pszichoszexuális fejlődési szakaszok nyomán.

Amikor szembesültem saját, azaz bennem lévő megalapozatlan félelmeimmel - az első útam önmagamba vezetett. Mi van? Tettem fel a válaszokat sürgető kérdést magamban. Soha nem volt ilyen vagy ehhez hasonló tapasztalatom, hiszen a testvéreim jóval idősebbek voltak nálam. És akkor és ott találtam meg magamban ezt a rettenetes történetet, amelyet többször hallottam direkten és indirekten - más és más nyomokat hagyva bennem, függően éppen attól, hogy mikor és hogyan is ért az információ.

Gondolkodtam hogy mi a teendő.

Semmiképpen nem a téves eszmék gyártása, a kényszerképzetek és a pánik és rettegés.

Volt időszak amikor külön fürösztöttem őket - elővigyázatosságból, de rájöttem, hogy bizony nem ez a megoldás.

Hanem annak a megtanítása, elfogadtatása, beépítése, hogy a testvér szexuális értelemben tényleg egy tabu. És ez nem szabály - hanem valami ami ennél sokkal több.

És ez a valami ennél sokkal több - nem a tiltással szilárdul meg bennünk, hanem a szoktatással, megszelidtéssel, beépítéssel - a fokozatosság elvének mentén.

És sikerült.

Mindig ott lenni, jelen lenni, magyarázni, fedni, magyarázni, mesélni és tanítani.

Kérdésekre válaszolni.

Például, hogy anya - ha én nagy leszek Anna lehet majd a feleségem?

Ha én nagy leszek - lehetek az ő szerelme?

...

És ha nem miért nem. 

Nem könnyű kérdések és nem könnyű válaszok.

Főleg úgy nem - hogy tudatosan nem szavakkal hanem hozzáállásal, példamutatással és jelenléttel nevelek elsősorban.

Van a szomszédomban egy hölgy.

Relatív korán elvesztette a férjét.

Én még lányka voltam.

Azért annyira nem, hogy ne figyeljek máris egyre és másra.

Arról a férfiról ugyanis, akiről addig azt hittem a testvére - hírtelen olyan jeleket kezdett bocsátani a külvilág fele, mintha udvarlója, társa, támasza lenne.

Így telt el néhány év.

A megtévesztés kedvéért a férfi néha elcipelte, ráncigálta beteg feleségét is. Aki, Isten bocsássa meg nekem - hozzávetőlegesen 2oo-25o kiló.

Eltelt újabb kitudjahány év - a feleségét többé soha nem hozta.

A fent említett hölgy és az időközben biztossá vált, hogy testvére, férfi - olyan öt éve gondoznak közösen egy beteg nagynénit.

A gondozásból jövet - kora esti órában, eltünnek a lakásban és addig isznak, amíg tajt részegek nem lesznek.

Akkor a férfi sötétedéskor elindul haza.

Amíg el nem tűnik a láthatárról integet. Puszit, Isten hozzádot, békét, fuckot, peacet, bye-byet, vicceset és szomorút, grimasszal és anélkül - néha majd beesik a bokorba, aztán kihúzza magát és hazamegy.

Másnap reggel korán kezdődik minden előlről. Jön, mennek, szorosan egymás mellett - egymás biztjában, ahogy a székely mondja találóan - aztán jönnek, isznak, kitudjami, integetnek és kész. 

Mindenkit elgondolkodtat aki ezt a jelenetet végignézi. Vagy nem kell a jelenet. Őket. Az idő egymás mellé faragtak ezt a két embert. Olyanok mint két tojás. Rájuk illik az örödöggel élsz, ördöggé válsz mondás. Patt és Patteson. Egy meghatározhatatlan múlttal, egy bonyolúlt jelennel és egy biztos jövővel. Mert amíg van pia és integetés ők is lesznek...

Olvasgattam.

Ezt találtam érdekesnek megosztani.  "A különnemű testvérek esetében, főként, ha két testvérről van szó, vagy ha párosok alakulnak ki a testvérek között, az ödipális korszakban megjelennek a szexuális játékok. Ebben a „titkos Édenben” a gyermekek fantáziált testképükkel legalább annyira részt vesznek, mint fizikai valójukkal. Ily módon a szexuális játék sok tudattalan vágy-elemet mozgósít, amelyeket a felettes-én tilt, a tiltás azonban nem ritkán vágyfokozó hatású. A különnemű testvérek tiltott intimitásként élik át a játékokat, és felnőttkori felidézésük gondolatban is, hát még elbeszélve, a gyermekkori szexuális izgalom érzésének felvillanásával, és a későbbi szégyen élménnyel jár együtt. A szexuális játékok feletti szégyenkezést a felettes én, az énbe beépülő szabálytudat idézi elő, amelyből a gyermek testvére társaságában könnyen kikacsint, de mások előtt eltitkolja a szabályszegést. Serdülőként, majd felnőttként azonban egyik testvér sem érinti többé a tilos témát, amikor testvérével kettesben van. A gyermekkorban elkövetett tabu-áthágás fölötti szégyenérzés az évek múlásával sem veszíti el erejét. A felnőtt számára a fejlődés során meghaladott életkorszak elsüllyedt emlékei merülnek fel, amelyeknek vágytartalma fantázia szinten nem idegen tőle, a vágy megvalósítás azonban ijesztő, távoli, mert a felettes én tiltásába ütközik. Szakadék támad tehát a gyermek- és a felnőttkori testvérviszony érzelmi – szexuális dimenziói között, mivel a gyermekkori szexuális vágymegvalósítást a felnőtt a fantázia területére utalja. Ezt bizonyítja az analitikus tapasztalat mellett a felnőtt korú testvérekkel végzett saját vizsgálati anyag, de igazolják ezt más szerzők vizsgálati eredményei is (Lee et al. 1990). Erotikus színezetű és későbbi szégyenkezést kiváltó játék azonban nem csak különnemű-, de azonos nemű testvérek között is kifejlődhet, amelyet a testvérek ismételten lejátszanak egymással." Erdélyi Ildikó, Fivérek és nővérek, pszichoterapeuta műve - bővebben erről és más hasonló érdekességekről http://erdelyiildiko.hu/index.php/hu/publications-menu-hu/85-publication-main/119 

És gondolkodom.

Magunkon, a testvéreken, a szülőkön, a nevelés felelősségeink, a család felelősségvállalásán, az életen, a kapcsolatokon és azon, hogy tulajdonképpen mi az ember?

Mi az ember, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt. Uralmat adtál neki kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél: juhokat és mindenféle barmokat, és a mezőnek vadjait is; az ég madarait, és a tenger halait, és mindent, ami a tenger ösvényein jár. 8ik Zsoltár