2013. június 25., kedd

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

József Attila, Kései sirató részlet

Nem is tudom, hogy mi nagyobb baj - ha most ráismersz arra a tényre, hogy neked írom ezeket a sorokat, vagy az, ha soha nem fogod felismerni ezt...
Az anya - az anya...
Egyeseknek szent, másoknak téboly, megint másoknak nem valóságos, csak egy túlszínezett álomkép - de, mindenkinek valaki. Ritka az, akinek senki lenne.
És mindez a viszonyban is benne van.
Ami gyermeket anyával köt össze.

Van az a brutális marhaság, amikor megkérdezik a gyermeket - hogy mondd csak édesem, kit szeretsz te jobban, apát vagy anyát?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feltevő embereket, csak sajnálni lehet.
Valamikor tőlük is ugyanezt kérdezték.
Akkoriban határozták el, hogy mihamarabb gazemberekké lesznek. Inkább gyilkos, mint áldozat címen...

Ott van az anya-fia kapcsolat.
Na az ... valami.
Oly annyira valami, hogy képes felégetni házasságokat, szétbontani családokat, elindítani háborúkat és kicsikarni szeretet, vagy évtizedekig táplálni és szítani kemény, vegytiszta gyűlöletet.
Az anyai szerep, bármennyire is fedhetetlen legyen - manipulatív.
Ennek a felszabadító ismeretnek jobb is miharabb birtokába kerülni.

Ha én az uramnak beadhatom úgy a saját tervemet, hogy másnapra már magáénak hiszi - mennyivel jobban forgathatom, formálhatom, irányíthatom a saját fiamat, akinek örökre anyuka maradhatok - egyszerű tény, amit még a Halál sem képes legyőzni.
Gyakran mondogatom is az anyjuk által csúnyán manipulált férfiegyedeknek - nehogy azt higgyétek, hogy mindez a halállal majd véget ér, és hogy onnan egy új, anyuka nélküli időszámítás veszi kezdetét... Nem. Anyuka örökké élni fog. Talán még nagyobb erővel és döntőképességgel akkor, amikor már kisded játékait nem az élők, hanem a szellemek világából intézheti.

Nemrégiben ismét alkalmam volt látni az anya-fia kapcsolat egy ijesztő példáját.
Nem a tény ijesztett meg, hogy van ilyen - hanem az anya, aki önmaga előtt illetve előttem is hírtelen bölcs éleslátással szégyelni kezdte azt, amiért egyedül ő maga volt felelős.
Mintha egy tükör előtt haladt volna el az esőben és egy törtmásodperc erejéig, esélyt kapott volna meglátni mélyönmagát.
Nem lehetett könnyű.
A szembesülés-szembesítés soha nem az.
És nem tudom mi a teendő.
Hetedíziglen tönkremenő életek?
Derékba tört családok?
Pulikutya módra viselkedő soha nem férfivé cseperedő picsabúbúk tömeges megjelenése előtti szemethúnyás?
Nem tudom.
Talán az egy fecske is képes nyarat csinálni attitűd.
Hogy a sok maszkóta között - az enyém csakazértis igazi Férfi lesz, hogy nehogy már kihaljon Ádám prototípusa - egy másik Éva miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése