Vannak emberek, zömében nők, akik egyazon stílusjeggyel - öltözködésüket illetően és egyazon frizurával leélik az életüket. Rendszerint kényszerből váltanak. A menopauzával beköszöntő súlyfelesleg miatt.
Itt is volt a szomszédomban egy élő példája ennek a fazonnak.
Hosszú, derékig érő, fekete haj - éles és egyenes bretonnal, vagy frufruval, ahogy ma mondjuk. Trapéz - azaz szárában bővűlő , csípőben és fenéken feszülő nadrágokkal - ebből mármost vagy egy volt, vagy sok egyforma. És egy drapp őszi-tavaszi lodenkabáttal, valamint egy hasonló színű téli trencskóval.
A trencskó az kéremszépen háromnegyedes kabát.
És én így ismertem meg. A gyermekvállalás sem változtatott merev, önmagát lazának álcázó frizuráján, valamint levakarhatatlan lodenén és trencskóján.
Aztán - jött a negyven, éles kanyarban az ötvennel a hátán és ezzel együtt a könyörtelen menopauza. Onnan tudom, hogy ekkor már nem hordott sem őszi-tavaszi, sem téli kabátot. Hevülésekre panaszkodott. Levágatta védjegyét, a derÉkig érő haját. Mert állítólag húlni kezdett és rettenetesen izzadt.
Majd láthatóan kikerekedett az addig vékony fehérnép.
Olyan aszonyformája lett.
Ekkor vett magának macskanadrágokot. Azaz jégert, ahogy ma mondjuk. És egy-egy drap fenekét eltakaró nagygombos inget.
Majd elköltöztek....

Mindigis szerettem volna ennyire követhető és kiszámítható lenni.
Éppen ezért aztán soha nem lettem és vagyok.
Én még önmagamat is képes vagyok meglepni az irammal amit diktálok.
A hajam például azzal a képességgel bír, hogy fuszulykakaró módjára úgy nő, mintha húznák. Ez mondjuk azért is nem jó, mert állandó bérlet kell a fodrászhoz.
Így aztán megtanultam - helyenként a magam kárán, néhol meg a másén - mindenféle dolgot elkövetni - frizurázás címszó alatt.
Itt van a hajfestés. Időtlen idők óta festem a hajam.
Már annyira profi lettem benne - hogy nem előre gyártott színeket használok, hanem magam keverem. Van hogy kettő, de gyakoribb, hogy mindjárt három festékből.
A boszorkánykonyha kutyafasza amellett ami nálam van festékileg.
Olyan szín nem létezik - amit már ne viseltem volna.
Voltam narancssára, kék, világos kék, szilva kék, lila, pink, barna, sötétbarna, fekete, szőke, szürke, zöld, színes, vörös - s valamit biztos kihagytam a felsorolásból...
Jelen pillanatban fekete vagyok, de úgy, hogy múlt héten még szőke voltam és éppen rókavörösnek növeltem a két hónapja még tar, azaz nem létező hajamat.
A fekete egy rettenetes véletlen volt.
Éppen kevertem a festékeimet. Amikor az arányokat az időhiány miatt elnéztem. Szőke aránya helyett feketét és fekete helyett szőkét kevertem a tálkámba.
Az eredmény nem rögtön, hanem kizárólag csak reggelente szokott meglepni.
Van úgy, hogy csak a pizsoma ismerős.
Vajon miről tájékozódhat más?...

A környezetem megszokta.
Már a gyerekek is.
Annáék múltkor le kellett rajzolják a családot.
Anna lerajzol engem gyönyörű piros ruhában, fekete hajjal.
A tanci nagy ijedten kérdezi hogy mi ez Anna. Anya szőke...
Mire a lányom:
- volt... Azóta már fekete...

Szegény Maresz néni - nem lehetett könnyű neki a hírtelen, öt évtized után beköszöntő éles váltás.
Gondolom nekem csak egy kis nüansz lesz - marhaságaim palettáján.