2013. május 8., szerda

Tegnap beszélgettem egy idős bácsival.
Nem mondott sokat, hiszen éppe csak összefutottunk - de szavainak súlya volt.

Mit ád a Jóisten - ma éppen dolgozom, amikor belép egy fiatal az irodába.
Művelt, okos, tanúlt, talán tapasztalt is, de nyegle még. Szavainak nem súlya van, hanem belelebeg az éterbe.  Ő többet mond, talán kissé többet is a kelletténél. Nem ismeri még a félszavak erejét. Magyaráz, meg akar értetni, le akar venni a lábamról, el akarja érni, hogy csodálkozzam és esetleg csodáljam is. Nem megy.
Mondja - éppen valami világrengetőre készül.
Alig pár éve tett egy hasonlót.
Most akkor kit és miért akar ismételten elszörnyűlködtetni?
Kapkod.
Mondom - nem így megy.
Figyeljen befele - mert mi van ha még nem érkezett el a világrengető cselekedet ideje? Ha még nem kész a lélek és az elme a fizikummal való együttműködésre?
Halálkereső módon éli a mindennapjait - a halál árnyékában.
Fél óra elteltével ki is mondja - nem találta meg a helyét, talán azt keresi.
Oh...mondom, akkor ez igen egyszerű. Tudniillik, benned van. Nem kell hozzá sem Himalája, sem a tenger feneke - a lelkedben lehet valahol, valamelyik zúgban elrejtőzve - fázósan és félve, arra várva, hogy kiszabadítsd, megmentsd és értelmet adj létének.

Milyen érdekes az ember...
Mint a gyerek.
A gyerek is ha figyelmet akar, időt akar és szeretet - rosszalkodni, hisztizni, megbotlani és értelmetlenkedni kezd. Erre szokott a legtöbb türelmét veszített és fáradt - ugyancsak hisztis és rosszalkodó szülő belesétálni a játszma kellős közepébe és nekifogni ordítózni, taslikat osztogatni, fenyegetőzni és értelmetlenkedni.

A fiatal felnőttel is így van.
Halálkereső viselkedéssel - kapkodással, meggondolatlansággal, hídak felégetésével próbálja felhívni magára önmaga és környezete figyelmét.
Nem sikítja, de minden tettében benne van a félreérthetetlen s.o.s.
Szerencsés esetben a kontroll ebben az életkorban már nem kívűl, hanem belül található.
És akkor nem kell egyéb - csak egy kis valagászó csend.
Eljutni addig az összetett kérdés-feleletig - hogy mi van? és hogyan tovább. Nem nagy lépésekben, nem öt éves tervekben - hanem pöciben, ahogy a székely mondja.
Egyik feladat a másik után, egyik lépés a másik után, hogy mindig lehessen megtorpanni és visszafodulni, ha valami nincs rendben.
Nem erőszakkal folytatni az önpusztító útat - hanem megállni, realizálni a veszélyeket és visszafordulni.

A kicsi tata a tegnap tudta már mindezt.
Hozzávetőlegesen tíz mondatot váltottunk, de abban benne foglaltatott az egész világtörténelem tanúlsága.
Mégiscsak kellenek a csendek, a hegyek és a bölcs öregek.
A csend - hogy felismerjem ki vagyok és mit szeretnék.
A hegy, hogy csodákban részesülhessek - olyanokban, amiket a völgy soha nem biztosíthat - hiszen csak a magasságok privilégiuma.
És a bölcs öregek - hogy megmutassák a helyes irányt.
Aki mögött már ott van annyi elvesztett és néhány elnyert csata - egészen pontosan tudja - a maga örökérvényű aktualitásában - hogy mitől is döglik a légy.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése