Modern mese a politikáról

Előre szeretném bocsátani - hogy a következő történet szereplői és helyszínei, kizárólag a fantáziám gyümölcsei. Bárki aki úgy érzi magára ismer, téved.

Édesapám, édesapám...
Tessék fiam.
Mondj egy mesét, mondj egy mesét!
Nem tudok most kisgalambom, dolgom van még.
De édesapám, édesapám - hiszen megígérted.
Na jó na. Igazad van. De akkor egy rövidet. Egy egészen rövidet, fiam. Mert ez a mese akkora, hogy mire azt hinnénk vége van, akkor kezdődik el csak igazán...

S volt egyszer hol nem volt - volt egy város. Gyönyörűség városa volt a neve. Csupa jó emberek lakták, csupa szép épületek díszítették, volt mit dolgozni, enni, tenni, volt hova menni és mindig volt kivel és miről elbeszélgetni.
Egyszer aztán, hogy-hogy nem, a város lakói a fejükre álltak.
Táborokra szakadtak. És egymásnak estek.
És akkor a táboroknak előbb utóbb hadvezérre lett szükségük, hogy megmutassa a helyes irányt és a követendő stratégiákat.

De édes, édes... miért nem békítették ki őket inkább?
Miért, miért kisfiam - mert direkt úszították egymásnak őket. A csorda manipulálható és a lényeg a legvégén mindig ugyanaz - hogy a juhász sajtólni tudjon. Minél többet...
Nem értem édesapám.
Nem baj fiam, az addig jó...

És akkor - a hadvezérek kinőtték magukat, mind, egytől egyig nagy emberré.
Ők már régen barátok lettek, de a nép előtt acsarkodtak, mert a harc, a háború valakinek mindig jó.
És kalapból sorsot húztak, vagy szerencsét - és egy részük elment a királyi udvarba, másik részük meg maradt. Ahogy az érdekek kívánták.
A nép persze úgy tudta, hogy értük mennek. De ahogy mondtam, erről már szó sem volt. Csak az egyéni érdekekről.

Az mi édes? Az mi?
Mi, mi kisfiam, még ennyit sem tudsz?
Hát például hogy bármi áron megszerezz valamit.
Mint például, amikor fagyit akarok?
Igen, mint például akkor.

És akkor kisfiam mindig azzal lett baj, aki maradt. Mert azoknak volt nehezebb a dolga. Elhitetni a néppel, hogy minden értük van és akik a királyi udvarba kerültek - azok is értük hajbókolnak.
Így aztán cserélődtek a helyiek. Voltak jók, nagyon jók és gonoszak meg nagyon gonoszak. Volt akit felállítottak, majd lelökték, mert nem tudott elég jól ferdíteni. És soha senki nem vonta felelősségre őket emiatt.
Vagyis igen - de ehhez még te nem vagy elég érett...
De akkor is édesapám...
Na jó na. Hát a lelkiismeretük. De fiam a lelkiismeret az olyan, hogy minél jobban kiált annál többet zsibasszák. S egyszer csak már semmilyen zsibbasztó nem hat. Na akkor kezdődik el a baj.

És akkor, a nép fellázadt.
És többet nem akart szót fogadni.
Jöttek más parancsnokok, de a nép már senkinek nem hitt.
Még lassan magának sem.
Aztán végül, de legvégül jöttek jó emberek is. De már nekik sem mertek sokan hinni. Csak az álmodozó lelkűek
Mert őket is féltették nagyon. Az udvarban szolgálóktól, önmaguktól, saját érdekeiktől, egymástól... s minden mástól.

S mi lett édesapám, de mi lett?
Nem tudom kisfiam....
Hát ami ilyenkor már lenni szokott...

1. mindenki elnyerte méltó jutalmát és bűntetését
2. szarnak, kárnak nem vót gazdája
3. a jó győzőtt a gonosz felett - de ezt már senkinek nem volt ereje észrevenni...