2013. május 1., szerda

Azokban a nagyon bonyolúlt kapcsolatokban, ahol a másikkal függő viszonyba kerülsz - tőle függ a jelened, jövőd, sok esetben hangulatod, energiaszinted, beállítódásod, életed - a tévedések után mindig nagyon nehéz a tiszta lappal való újrakezdés. Ha már egyáltalán van ilyen.

Itt van a párkapcsolat.
Évekig szajkózod kéred, mondod, követeled, sirod, könyörgöd, ordítod, tombolod ugyanazt a dolgot. A másik meg is ígéri. Majd nem teszi. És ismételten szarik rá. De bőszen ígéri. Hogy aztán mostantól, mer ugyibár fontos vagy te nekem, drágám.
És persze nem történik semmi.
Nem változik sem a helyzet, sem ő. Aztán változik a helyzet - mert rosszabb lesz.
És akkor vagy nagyon megkeményedsz - mert a félelem nem enged el a kapcsolat kötelékéből - vagy igéred, igéred és egyszer csak tényleg lelépsz.

Nos - lehet merész analógia - de a politikai hovatartozás is ilyen.
Rendszerváltás után - belecsöppentünk az udemerájba.
Jött a kedvenc szomszédom és szedte a tagságit - hozta a híreket, hogy Markó, meg Frunda s persze Borbély. És ittuk a szavait. Ők voltak a jövő zenéje, akik megmutatják azoknak a paraszt Bukaresti népeknek a magyarok szent Istenét.

Telt múlt az idő. S csak nem történt meg a várt körmenet.
Nem mutatták meg a magyarok Istenét. Mutatták őket a tévében. Közben elsajátították az oláh nyelvet mesterfokon, divatosan és ízlésesen öltözködtek, szemrevaló nyakkendőket hordtak és szebbnél szebb fiákerekkel járták a várost, rádudálva a lelkesen integető magyar emberekre.

Betelt a pohár.
Nem fizettünk többet.
Mondtuk egyhangon, hogy eléggé gazdagodnak rajtunk - nem adunk többet semmire.
Akkor adtak ingyen kenyeret a népnek.
Tartottak ingyen koncertet, adtak ingyen - udemerájos tüdővel fújt ludbalmot és adtak ingyen majálist a somin, egy tángyér gúlyással és egy pohár sörrel.
A nép reménykedni kezdett.
De tudod...remény után nehezebb az esés is.

Telt múlt az idő, telt múlt az udemeráj.
Bezzeg szépen beszélni, dzsesztikulálni, ígérgetni, jópofizni tudunk... de bécsapjuk a szegény embert... - mondták.
Aztán jöttek a mások.
Elegük lett és újat akartak nyújtani.
Közben ugyanazt adták.
És az emberek már nem haragudtak, hanem elvesztették a kollektív lelkesedésüket.
A közös nagy öntudatot. Ami enged remélni, függeni, lenni, inni, enni, hinni, tenni.

Szóval azt mondom - ahhoz, hogy eljussunk ezekhez mind - nem elegendők a fasza ötletek, a jó tervek, a szép nyakkendők és a jól kieszelt magamutogatások. Ide egy kell:
hét vasbakkancs árán is akár - az összbéke (mások és mi, régiek és újak, kicsik és nagyok, nevek és névtelenek, én és te) és az így, ráadásként nyert kollektív lelkesedés.
De ember - akkor abba nem belerugni!...


1 megjegyzés:

  1. A tegnap írtam egy véleményt - a pártmajálisról tegnap és ma témában.
    Valamit szeretnék hozzáfűzni a pontatlanság elkerülése érdekében: tisztelem és becsülöm külön-külön az új rmdsz vezető tisztségviselőinek néhányát. Munkásságuk, emberségük előtt emelem kalapomat - de óriási hiányérzetek vannak bennem. Úgy érzem, hogy a népünk érdekében végzett munkánk abban az esetben eredményes ha lelkesedés és Lélek van benne. Ha mi magunk vagyunk benne és érte - nem önmagunkért hanem az abszolút altruizmus jegyében. Hiányzik számomra az a régi fogalom - hogy együtt-egymásért.

    Nagyon tisztességes és jó hangú levelet kaptam, amelyben direkt módon feltevődött a kérdés felém, hogy miért (tettem), mit(hiányolok) és hogyan (lehetne másként. jól. jobban).

    Köszönöm szépen. Megtisztelő, hogy igenis érdekli az rmdszt, hogy a közember, a noname.
    El fogom mondani. Mert lehet.

    Elnézést ha úgy tűnt hogy a 2o13 majálisa bántott. nem. fantasztikus ötletnek tartottam, hogy bevonták az egyesületeket a szervezésbe. együttműködtek. megmutatták magukat.
    el fogok konkrétan és nagyon mélyen gondolkodni, hogy mi is az bennünk, ami elpattant és ha meglesz, elmondom.

    köszönöm Peti András és Koreck Marika. Tiszteletem és elismerésem azért amit before és after tettetek és tesztek. nem támadás volt. hanem egy állapot. elmondtam. mert bennem van. bennünk van.

    VálaszTörlés