Az álláskeresés nagykönyve

Ma a gyerkőcök után iszkolva egy rettenetes kép csavarta hétrétbe a lelkemet. AGrand mellett egy szerencsétlen férfi állt, egy szélesre tárt Flash-el a kezében és gondterhelten szívogatta csikre fogyott cigijét. Ahogy a szél meglebbentette - az álláskereső rovat tartotta fogva figyelmét és táplálta aggodalmát.

Amúgy látásból tegezzük egymás, de soha nem fajúltunk még köszönésre. A pasi egy profi álláskereső. A feleségével beszélőviszonyban vagyok.
Két gyerekük van, rettenetesen szegények és hol egyikük, hol másikuk keresi éppen a munkát. De még egyidőben mindketten soha nem értek révbe.

Nem egyedüliek.
Ilyenkor a megmondófajtája az ember pofájába veri - hogybazdmegamígcigirejuténbizonynemsajnálom... ne venne cigit és akkor lenne mit aprítson a tejbe...
Igaz ... is meg nem is.
A cigarettázás szenvedélybetegség.
Én például soha nem voltam annyira elszánt, hogy leszokjam róla.
Egyszer a sok év alatt - de akkor is pár óra után olyan rosszúl lettem, hogy azonnal rá kellett gyújtsak.
Vannak dohányosok, akik könnyedén leteszik - megtisztulnak, majd ismét rágyújtanak.
Én nem ilyen vagyok.
És bevallom őszintén - saját tapasztaltból tudom, hogy stresszesebb időszakokban többet is szívok.
Mára sikerült annyira jutnom önmagammal - hogy felére csökkentettem az elszívott cigimennyiségemet. De teljesen lemondani nem sikerült.
Ugyanis tud lenni vigasztaló, stresszcsökkentő, feloldó, megoldó, nyugtató, ringató, bódító hatása. Ami képes elvonni a szenvedő ember figyelmét az önsajnálatról. Ilyenkor ugyanis nem sajnálkozom, hanem végre ki tudja mennyi idő óta először, megélem a pillanatot. Jelenlétem van abban amit éppen teszek. Úgyhogy olyan mint egy jólsikerült meditáció. Csak fújom és szívom és mind jobb és jobb lesz. Ha nem is vigasztalóbb - de a füstcsíkon át mindenképpen más színben tárul fel előttem ez a mocskos világ.

Na de az álláskeresésnél maradtunk.
Nem egy könnyű műfaj.
Én például addig jutottam, hogy több sikertelen vagy balszerencsés kimenetelű keresgélés után - egy olyan álláshoz jutottam, hogy fogyatékkal élő, krónikus beteg, hátrányos helyzetű valamint nevelőotthonban nevelt fiataloknak segíthettem az álláskeresésben. Job-coaching-nak hítták ezt akkoriban. Ma már szerintem nevesincs... Ahogy állás sem nagyon.
Nem könnyű.
Mindehol megfordultunk.
És ahonnan kidobtak - szabályszerűen visszamásztam az ablakon.
Megtanultam csalni és hazudni.
Mert nem magamért tettem - hanem olyankért, akik nagyon rászorultak.

Nehéz várni a szabad munkapiac mannáját - miközben alig van termésidény.
Hiszen az év eleje teljesen holt szezon. Ahogy nem mellesleg a vége is. Közben meg kiesik a nyaralások ideje. Tehát mi marad - alig egy-két hónap már egyáltalán nem aktuális hirdetésekkel.
És felvesznek és ahogy felvettek - átbasznak.
Mert tudják, hogy csoró vagy.
Rászorúlsz, különben nem lennél ott.

Egyszer meghívást kaptam egy estélyre. Álruhában mint Hamupipőke. Valakit és valamit képviseltem. Üzletemberek ültek körül egy asztalt és a csoró munkásaikon nevettek. Azokon, akik nevetséges bérekért dolgoznak. Annyiért, amennyit ők azon este elvernek. És abból él a család. De ők - szabadkoztak - nem tehetnek semmit. Ugyanis akinek nincs esze, így jár...
Ekkor retteneteset degradálódott bennem az ész fogalma.

Tudod - régebben a valamivé vált emberek egészen lentről kezdték. Először inasok voltak, majd mesterek - végül felemelkedtek a hierarchia legmagasabb fokára.
Ma ez már nincs így.
Vannak fikák és vannak átbaszók. Ők a piócák. Fikák vérével táplálkoznak. És a fikák gyerekeinek a vérével is.
És így soha nem lesz rend.
Ugyanis fogalmuk sincs, hogy milyen lent lenni. Milyen szenvedni.
Milyen terméketlenül állást keresni, majd találni egy semmivel egyenlő szart. Amiért úgy kel fel reggelente az ember - hogy hálás vagyok, hiszen legalább van hova mennem - és kész. ezzel együtt ennyi... Aztán elnézni az abajdag újgazdag vagy akármilyen milliárdos idiótát, amint elhajt a legújabb ékszerével, oldalán egy silány kis nőcskével. Akinek csak a parfüme annyi, amennyit én egy egész hónap alatt keresek - és amiből él a családom, fizetjük a számlákat és nem jutunk semmire.

És nem az igazságtalanság miatt lázongok.
Nem is kérek semmit.
Csak bánt a bárdolatlan és lelketlen - megértés jelét sem megcsillantó attitűd.
Hogy senkinek sem tiszta a tányérja Istennel és társadalommal szemben - ennek ellenére érték vagy éppen emiatt érték a tolvajlás, gyenge erkölcs, eltiprás, átverés, átvágás és gazemberség.

Ma egy nagyon művelt sérült személlyel beszélgettünk. Éppen egy újabb képzést végez - ahonnan ígérik, hogy tíz embernek munkahelyet is biztosítanak a sikeres diplomázást követően. Nagy terv, szép álom - sikerülnie kell. Értük elsősorban - mert a Jóisten a megmondhatója mennyire kell sok család asztalára a kenyér.
Vásárhelyen és környékén is rengeteg a védett műhely. Ahol a törvény jottái alapján - fogyatékkal élő személyeknek kellene dolgozniuk. De sok helyen nem ők végzik el a munkát a valóságban. Csak az ellenőrök előtt, vagy papíron. Ők a neveiket adják - gondolom. Jó esetben valami juttatás ellenértékeként. Rossz esetben egy újabb átvágás szerves részeként.
S mondom ennek a művelt fiatalnak - ne hülyéskedj - most őszintén, ha megkeresnének és azt mondanák kapsz egy minimálbért ha adod a nevedet, nem adnád? Ohhh dehogynem. Mondja. Gondolkodás nélkül. Ugyanis én nem vernék át senkit vele - csupán azt a államot, amely engem és a hozzám hasonlókat évtizedek óta csúnyán átver és meghúrcol.

Igen...

Ide jutottunk.
Itt vagyunk.
Ennyi.

Aki munkát keres - menjen lopni.
Aki kenyeret akar - szerezzen.
Aki azt akarja, hogy csúfolják és nevessék - dolgozzon.
És aki nem szeretne egy jövőt biztosítani gyerekeinek - hát legyen tisztességes...

S akkor?
Vagy hogy?
Van egy konkrét hely - állami intézmény itt ehelyt a városban. Ahol a takarító keres 1ooo Ront, míg az egyik egyetemet végzett irodai alkalmazott 6oo Ront. Nem emelnek a bérén mittoménésőmilyenmagyarázatokkal. Jó munkaerő, sok túlórával, jó csapatmunkás, megbízható, több mint egy évtizede ott van. És nem egyedüli. Ne menjünk messzire.
Iskolában vagy oviban - a dadus kap 5oo-6oo Ront és a pedagógus mennyit is???
Na ugye, ugye...

Mit mondjak én a gyereknek ha kérdi, hogy honnan a szomszéd új medencés villája, amikor egész nap a régi partján alszik?
Azt, hogy ha azt akarod hogy neked is legyen - kövesd fiam a példáját?...

Ennél már csak az a vicc rosszabb, hogy:

Pistike meséli az óvodában az óvónéninek:
- Képzeld, az én apukám havonta 300.000 forintot keres!
- Nahát, az majdnem háromszor annyi, mint az én fizetésem - mondja az óvónéni.
- Persze, de ő azért a pénzért dolgozik is, te meg csak itt játszol velünk egész nap!

Nem?