Tanul a gyerek...

A tanulásról mindenkinek vannak emlékei és élményei. Még azoknak is akik soha nem tanultak, csak mímelték a tanulást.

Az első emlékeim a 11 évvel idősebb testvérem tanulásához kötödik. Mindig be volt csukva az ajtó, nem szabadott zavarni. És ettől olyan rettenetesen izgalmas lett a jelenet, hogy percekig agyaltam rajta, hogy milyen okkal tudnék én oda bejutni. S amikor bekerültem egy-egy kreatív ötlet segítségével - vagy belecsíptem vagy lesepertem a füzetét, vagy egyszerűen csak kinyújtottam a nyelvemet - ahogy az már testvérek között illik és kell.

Aztán láttam tanulni az orvos keresztanyámat. Na az ijesztő volt. Emberi csontvázakról mindenféle helyzetképek, koponyák és latin nevek mindenütt.

És végül ott voltam én, a szerencsés. Velem édesanyám negyedikes koromig tanult együtt - ami egy csodálatos alapot jelentett. Érdekes mód ötödikben, amikor elengedte a kezemet - úgy éreztem mindenható vagyok. Nekem már semmit sem kell tennem csak behajtanom és learatnom a babérokat. Amikor elestem a nagy elbizakodottságban - megtanultam szelektálni és döntéseket hozni. Imádtam tanulni, de nem mindent.
Rossz emlékeim azonban nincsenek.
Volt hogy lehülyéztek matekből, de már akkor tudtam - a probléma nem az enyém.
Én erre valahol hetedikben jöttem rá.

Míg a mai generáció - nem sokat aprópénzezik.
Balázs fiam - lelkem gyermekem öt éves sincs. De ezt már farból tudja.
Ma az oviban feladatfüzetből dolgoztak.
És az instrukció az volt, hogy minden nyuszihoz kössenek egy-egy tojást. A nyúlat és a tojást szinezzék egyszínűre.
A helyettesítő óvonő nem ismeri Balázs veleszületett debate-tehetségét és leáll vitatkozni:
- Balázs, ez nem jó.
- Miért? Kifestettem.
- Ki, de nem jól. Van amelyik nyúlnak 2 tojása van és van amelyiknek nincs. A nyúlak mind szürkék és a tojások pedig szinesek.
- Igen. Mert a nyuszik szürkék is. Míg a tojások lehetnek színesek, de csak Húsvétkor. Ez egy régi lap, mert már nincs Húsvét. Anya szerint már a románoknál sincs. Pedig nekik sokkal késöbb volt a Virágvasárnapjuk is...
-De akkor is - a tojásokat nem jól osztottad.
- Dehogynem. Mert van akinek sok tojása van és van akinek egyáltalán nincs. A lényeg az, hogy akinek sok van adjon annak akinek nincs. És itt, ez a nyúl pontosan azt teszi. Megosztja...

Nos Anna már nem ennyire szabadon szárnyaló.
Ő jobban ragaszkodik a szabályok betartásához.
Tegnap ismét panaszkodik, hogy nem fért be a kockába az ötöse és a kilencese.
Elsőre jól felmegy a cukrom, de szót sem szólok, mert az keresetlen lenne.
Kicsit késöbb mondom - gyere gyakoroljunk.
Sír, hogy ő úgysem tudja és nem akarja. Mert szomorú lesz tőle.
Ez a matekkel szembeni mélynyomor még egy óvis ajándék.
Ott kapta a címkét, hogy nem egy jó matekes. És azonosúlt vele.
Pedig igen gyorsan felfog mindent magyarázat, megfigyelés illetve tapaszatalat alapján.
Nem teszek utalásokat. Kihagyom. Bátorítom a közös gyakorlásra.
Mondom gyere. Nem akarok jelenetezni. Játszani akarok. Iskolásdit. Hogy én vagyok Anna, te Tanci és te tanítasz meg engem arra, hogy hogyan csináljam helyesen.
Kis rábeszélést követően elkezdjük az iskolásdit.
Neki megy minden mint a karikacsapás. Én rájátszom a hülye gyermek szerepére. Mintát követ. Nem ideges, de megbüntet. Nem mehetek ki szünetre. Még egy sort írnom kell.
Megnyugszom.
Jó helyen van ez a gyerek - csak rossz lenyomatokkal.
Kis odafigyeléssel - ki lehet belőle törölni a rosszat. A hibás képet önmagáról.
Közben arra gondolok:
Istenem be buták is vagyunk. Egy kis játékos dícséret szárnyakat ad - és ennek ellenére is, szapuljuk egymást.
Pedig nem lenne egyszerűbb dícsérni azt, akit mellénk adott a Jóisten?
Tényleg akkora dolog lenne?...