Amikor lassan három évvel ezelőtt lakást kerestünk - mint minden szenvedélyes érdeklődő, megnéztünk vagy ezret. Nem volt egy leszűkített kívánságlistánk ami mentén haladhattunk volna, ezért minden érdekelt.
Meglepetéssel szembesültem azokkal a tömbházakkal - a továbbiakban, csak blokokkal, ahol nem volt sem pince, sem erkély, sem pedig ruhaszárító helység. Mindemellett voltak olyan blokkok, ahol nem csak ezek a számomra nélkülözhetetlen mellékhelységek hiányoztak, hanem még kamra sem volt.
Nos - innen kezdve igen könnyű dolgunk lett lakáskeresés szempontjából. Tudniillik - a pince még nélkülözhető, de a többinél lennebb nem adom - jelentettem ki az ügynök kétségbeesésére.

Ma véletlenül csiptem el a tévében a romániában élők szokásait, stílusát és életmódját olyan hitelesen lefestő adást, mely nem tudom melyik adón megy, de azt teszi az emberrel, amire nem sok műsor képes - őszintén megnevetteti.
A téma - Élet a blokkban, avagy Viata la bloc.
Mutatnak egy román várost, ahol U alakban helyezkednek el a garzonok. Hatalmas kőtömb, rengeteg kicsi lyukkal. A szegénység óriási. A második ami felkelti a figyelmemet, a minden ablak alatt elhelyezkedő ruhaszárító kötél, drót, drótrendszer és kiaggatva bugyik, polók, fehérneműk és a szezont hűen tükröző kabátok, dzsekik. A frissen mosott száradófélben lévő ruhák felett egy-egy kétes tisztaságú nájlonzsák, mint védőfólia helyezkedik el.
A magyarázat nem várat magára.
Mondják és mutatják, amit mi magunk is nap nap után megélünk.
A felső szomszéd unzsenir (édesanyám egyik kedvenc kifejezése volt gyerekkoromban, ami azért tetszett, mert soha nem tudtam mit jelent, csak a kontextusból következtethettem rá. itt le is ragadtam rendszerint, amikor szenvedélyesen magyarázott valamit. ma hogy gyereket nevelek, körültekintően vigyázok az általam használt szavakra, hogy ne járjak úgy, mint anyum velem) rárázza a pokrócait, ágyterítőit, abroszait, poros csipkéit, tollus párnáit és mocskos szőnyegeit, az alatta lakók ruháira.

Nos - ha jól dereng a tavalyi év során hozták be egy Temesvári képviselő javaslatára azt a törvényt, mely szerint ha elkapnak rongyot rázni - a szó szoros értelmében, vagy szőnyeget porolni a büntetés amit rádróhatnak 1ooo lejtől kezdődik és a rend őrének jóindulatáig tart.
Mondják ezt a cigánynéknak is. Ok, mondja a fehérnép - nincs harag, de akkor kérik először a szárítókat és szőnyegrázó helységeket ahhoz, hogy be tudják tartani az előírásokat.
Igaz.

Nálunk van szárító. Én ott szárítom a ruhánkat télen, nyáron.
De laknak felettem olyanok, akik ott rázzák ki a rongyaikat.
Mit tehettem?
Kiokosodtam.
Ha törik ha szakad csak a hátsó drótokon terítek, vagy sehol.

Az erkélyem ablaka hatalmas. Rengeteg pozitívuma mellet egyetlen negatívuma, hogy ördögi ügyesség kell a tisztán tartásához. Rendszerint félspárgából indulok, fél óra izomlazító és bemelegítő gyakorlatot követően, majd a fent említett ablakszemnél teljes orosz spárgákkal zárok és utolsó csillogást biztosító mozdulataimat kézzel tartva fejezem be a komplex gyakorlategyüttest.

Szal...mit mondhatnék, kell a kondíció, ha már sajnálom a pénzt a bejárónőre.
S akkor fölöttem a kis édes - mintha kiszámítaná, pedig nem, éppen ezt követően fog neki rázni. Hol rongyot, hol magát - lényeg, hogy minden esetben port eredményezve.

Szomszédasszony meséli, kérdezetlen, hogy ő amikor hasonló módon járt - kinyúlt és lerántotta az éppen rázott lepedőt.
Jááj... ez nekem túl sok(k).
Maradok annál a verzionál - hogy banye, ásáj viácá lá blokkk.