Amíg élt nagymamám - még legsötétebb időszakaimban is sűrűn látogattam. Bölcsebb és okosabb volt bárkinél. Nem kérdezte, hogy fiam miért fogytál csontra vagy híztál degeszre, miért hordasz feketét, miért van rajtad szakadt farmer - hanem 2 dolgot kérdezett:
- éhes vagy?
- főzzek egy finom kávét?
És akkor megfőzte, leültünk, megittuk és mesélt.
Mami, mesélj.
De mit fiam?
Mindegy az, csak a hangodat akarom hallani.
Volt egy fakazettája tele de stele képekkel. Benne ükök meg szépek, meg dédtati, meg nagytati és apuci hátulgombolósban - és mindenkinek volt egy páratlan története, ami szépen kikeredett a képek segítségével. Soha nem volt fontosabb programom ennél és soha nem éreztem itt az idő mullását. Megszünt tér és idő, ugyanis Mami maga volt a biztonság és nyugalom - ami magába hordta a múltat és már-már sejtette a jövőt.

Azt hiszem innen a nagy mesélhetnék.
És innen az érdeklődök.
Ugyanis az igaz, életszagú történetnek mindig minden időben lesznek hallgatói.

Amikor a gyerekek vécéznek mesélni kell. Ez egy bónusz. A déli és esti mese mellé. És akkor családi sztorikból szemerkélek.
Múltkor elmesélem a bevásárlásra megtanított kutya történetét. Akinek kosarat tettek a szájába a gazdik. Ő hordta haza a könnyebb termékeket a kosárban.
Késöbb elment egyedül, a kosárba volt a pénz és a lista egy kistasakban. Az eladó elolvasta, betette, a pénzt elvette, majd a kutya hazament. Ugyanez az állat úgy közlekedett forgalmas úton ha egyedül volt, hogy addig állt az átjáró mellett amíg valaki emberfia oda nem ért és mellette biztonságban át nem mehetett.

De mesélünk nagyszülőkről, kommunizmusról, életről és halálról - egyszóval mindenről, ami valaha is a lelkünk közelébe jött és megérintett a szele.
És tudod mit - rajtuk is kézzel fogható a biztonságérzet.
Tetten érhető ahogy nő. Hallik akár a fűé a Holdfényes estében.

Anyunak például volt egy verse. Ha rosszul alakultak a dolgaim, felnőttként is elég volt erre a versre gondolnom - és egy szempillantás alatt varázserők birtokába kerültem.
Ime a mantrám:

Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen uzsonnázott
Tulipános udvarán.

"-Ugye szép itt, ugye jó itt?
Nézz csak ide, meg oda,
Bársony itt a gyepes udvar,
Drágakő a palota.

Nézd, a libám ezüst tollú
Aranyszőrű a cicám:
Ugye itt maradsz minálunk
Örökre, te kis leány?"

"-Köszönöm a meghívását,
De el nem fogadhatom,
Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház, hol én lakom.

A mi libánk közönséges,
S nem aranyos a cicánk:
De ott van a két testvérem
S édes apánk meg anyánk.

Ha ölelnek, ha csókolnak,
S fejem rájok hajthatom:
Szalmatetős kicsi kunyhót
 A világért nem adom." Győri Vilmos.