Van az a mingyákikaparomaszemedet mondás - hogy kicsi gyermek, kicsi baj - nagy gyermek nagy baj... Azért generál ilyen mérhetetlen agressziót az emberben - nemtől, kortól, bőrszíntől, vallási és politikai hovatartozástól valamint szexuális beállítottságtól függetlenül, mert ezzel rendszerint olyankor szembesítenek, amikor a gyermeked olyan pár hónapos - túlvagy a jajjszületettegygyermekem eufórikus rózsaszínben játszó időszakán és körülbelül ennyi ideje nem alszol rendesen.

Itt voltak például az én csemetéim. A terhesség alatt nem lehetett pihenni, mert eleve egy hasonalvó ember vagyok. Az ágyba nem lehetett egy lyukat furni bűntetlen - gondoltam, hát kivárom a 9 hónapot, hogy aludjak én is egy rendeset. Hát erre nem tíz hónapra születtek? Utána - a szülészeten alhattam volna - de szegény szobatárs gyereke annyit sírt, hogy azt elmondani nem lehet. Egy egész hattyuk taványi könnyet összesírt életének első napjaiban. Az enyém, mind a bunda. Csak szopni kelt fel. Ezt azosmódulag be is pótolta, ahogy hazaértünk. Onnan aztán igyekezett behozni az elmaradását - felzárkózott és elhagyta körökkel a mezőnyt, hiszen nappal soha nem, de éjjel állnadóan rázendített. Nem vagyok a gyereerősítsükmegatüdejét működési elv híve, tehát sétálgattam velük hosszú éjjeleken át.

Ezt a második gyerekkel már oda fejlesztettük, hogy állva tudtam ringatni ütemesen, miközbe aludtam és ülő pozícióba fél lábbal ringatva is ha már nagyon fáradt voltam. Volt olyan napom, hogy a másfél liter kávém tartott ébren. Ha mentem valahova vittem magammal, mert ahogy tisztult ki a szervezetemből a koffein, koppantak le a szemeim.

S akkor jött a mindent tudó szomszédnéni és csak úgy mellesleg, mosolyogva, elmenőben hátrahagyta a kicsi gyermek kicsi baj, nagy gyermek nagy baj filozófikus tanúlságát.
Ez egy olyan mondat, ami nálam mindig ki tudja verni a biztosítékot.
Csakhogy...nőnek a gyerekek.
És ha hiszed, ha nem, a gondok is.
Bajban vagyok.
Mert a félelmem is ezzel egyenes arányban nő.

Anna egy ízig vérig nő. Olyan felmenőkkel - ahol a nők imádtak játszadozni, nőnek lenni, profitálni ebből. Én vagyok a hetedik generáció, ahol zavar ütötte fel a fejét és nem prezentálom ezt a génünkben kódolt viselkedésbeli jellemzőt. De a lányom megint igen. Még mesél, ugye, mert hét éves. Hogy anya így, meg úgy - meg szerelmes vagyok, meg szájon puszilt... És azon gondolkodom, hogy mi lesz akkor ha már nem fog mesélni. Ha már egyedül, vagy egy tapasztalatlan barátnő segítségével akarja megoldani a problémáit, gondjait, konfliktusait?
Annyi rossz döntésbe megyünk bele életünk során és olyan jó lenne ha hozzám merne fordulni tanácsért. Így hát minden nap egy ajándék, ami úgy kezdődik el, hogy képzeld anya...

Vagy itt a fiam. Mintha a lelkemből lenne egy rész. Mi van ha egyszer csak azt mondja - te anya...én meleg vagyok... És akkor harcolni kell majd a családdal, a meg nem értettséggel, az előítéletekkel, a világgal és önmagammal.
Vagy mi van, ha rossz úton kezd el lépkedni. És én tudni fogom, hogy a legrosszabb amit tehtek az, hogy erőszakkal meg akarom menteni.
Szóval még egyszer - a szomszédnéni helyett - kicsigyermekkicsibaj,nagygyermeknagybaj...
Nem hiába tanácsolja az Isten - elég minden napnak a maga baja...de jó az, ha az ember néhány dolgot előre bekalkulál, ha már végeszakad a ringatási idillnek és a gyereksírás miatt végig nem aludt éjszakák minden egyes apró örömének.