Nekem soha senkim nem élt falun, amikor gyerek voltam. Rettenetes emlékeim vannak a nagy vakációk utáni időszakról, amikor mindenki boldogan újságolta, hogy Mamáéknál volt falun. Én nem jártam falun. Csak képeim voltak - általam összerakva, hogy milyen is lehet egy igazi falusi porta.
Az én nagyszüleim Vásárhelyiek voltak - igazi városi emberek mind, és nekem is voltak páratlan nyaraim - de soha nem olyen mint a másé, amit amiatt irigyeltem.

Nekem a falu vakációban a következő volt: edzés reggel 6-8ig, haza, evés, 14-es busz egy óráig való várása - hiszen csak minden órában járt. Aztán legyúródás az Aleeáig. Ott mamihoz menés, levetközés és strandolás az utolsó járat 14-esig. Ezt ha nem kaptad el - pont negyed tízre értél haza.

Mami erkélye éppen a strandra nézett.
A blok háta mögött, mely a töltésre és a Marosra nézett volt egy játszótér. Két hintával és egy mászókával. Ha a hintába beleültél és jól kihajtottad magad - felfele menet láttad a Marost. Mindig olyan érzés volt mint a tengeren. Határtalan szabadság, időtlenség, senki emberfiához való tartozás - csak bele a nagy mindenségbe, szabadon - érzése. Szerettem...

Anyunak volt egy barátnője, aki falusi volt.
Férjhezmenetellel költözött a városba, de soha nem szakadt el igazán a szülőfalujától. Hatodikos voltam amikor oda elkezdtünk járogatni. Minden élmény volt, kivétel a szarás. Nem csak amiatt, mert fél kilométert hátra kellett gyalogoni a vécéig - hanem a félelem miatt is, amit akkor éreztem amikor a sötétben üldögéltem - látszólag nyugodtan a gőzőlgő trágyadombon.

volt az udvaron egy identitászavaros pulyka. Hatalmas férfi példány volt (ezt hogy is mondják pulykába - kan, bak?), lehetett vagy huszonkiló. Azt hitte magáról, hogy házőrző kutya. Mindenkit támadott. Ennek elkerülése vagy inkább visszaverése végett volt egy nagy ganyékeverő bot, aminek a végére kötő volt tekerve nemtommiértis - és hátrafuttadban kellett vagdosni a pulykát, ahogy bírtad. A pulyka támadt a vécé ajtajáig, majd ott megvárt és visszafele megint kergetett, te meg védekezés leple alatt - szétverted a hátát.

Ezt az elején fölöttébb furcsának találtam - akárcsak az éjjeli lábost is, amibe pisilni kellett - ha kellett. Fogadkoztam, hogy én nem fogok megütni egy állatot sem.
Aztán a pulyka megtanított az antiszociális magatartásformák legelterjedtebbikére - a bántalmazásra. Úgy ütöttem, ahogy nem szégyeltem. S most csak neked mondom - még élveztem is. Volt ellenfél. És ez ritka, valljuk be.

Amikor egy évre rá eldöntötték, hogy levágják - mindenki sirva fakadt.
Felbomlott a pulykával együtt a Fight Club.
Anyum barátnője - előkészült. Mindenkinek kiadta a feladatot és nekilátott. Első körben a pulyka fejébe húzott egy nagy szennyes kosarat, aminek a füle le volt törve. Éppen ott kirántotta a pulyka nyakát, majd anyumat ráültette a kosárra, hogy a pulyka ne tudjon kiszabadulni.
Édesanyám egy szép fehér tréningben ült a pulykástálon. A kutya úgy ugatott örömében - hogy felszabadul az állása, hogy nem lehtett lecsendesíteni.
A barátnő vette a pulyka fejét, ráerőszakolta egy lapítóra majd elkezdett vagdalozni egy bárddal. Kétszer sebezte meg a pulyka nyakát - de még nem sikerült legyőzni. Nesze neked Unió...
A pulyka utolsó erejéből megrántotta magát - és az én édesanyámat úgy berepítette a szép fehér tréningjével a ganyélébe, hogy ott üvöltöttünk a kacagástól, nyilván idegi kimerűltségünk konkrét jeleként.

Amikor a pulykát feldolgozták - mindenkinek egy dolog tűnt fel élesen.
A pulyka megmagyarázhatatlanul kék-zöld háta.
Erre csak néhányan ismertük a választ, és nem is dicsekedtünk el vele...