Huszonévesen, amikor egy másik hajkoronámat megtagadó korszakomat éltem - a letűnt idők felkeléseit idéző attitűdöm nem fulladt ki ebben. Átragadt sikerrel a viselkedésemre - amit valószínűleg a meg nem értetteség idézett elő - illetve a ruházatomra, ami emellett nem ragadhatott le a szokványos alá.

És akkor egyik esős, borongós délután bementünk egy sarki üzletbe vásárolni. Ketten voltunk egy olyan helyen, ahol gyakran fordulnak meg roma testvérek, tolvajok, piti bűnözök és egyéb, társadalom által meg nem értett szerzetek.

így be én magam is, szélesre tárva az ajtót.
bent állt egy rendőr, éppen vásárolt és osztotta az eszet a tágra nyílt szemekkel csodáló kiszolgáló számára.
amikor meglátott - élesen figyelni kezdett. egyáltalán nem vette le rólam a szemét. végignézte, ahogy válogatunk, majd a pulthoz vonulunk és fizetni szándékszunk.

ekkor csapott le rám.
hogy ők már régen keresnek - de most aztán megvagyok, innen egy tapodtat sem menekülök.
mégis mit képzelek - levágattam a hajamat is, hogy jobban el tudjak rejtőzködni a hozzáértő szemek elől - de ő, tapasztalt rendőr, biztos nem fog bedőlni ennek.
először a csodálkozást hozta ki belőlem.
van az a bárgyú: hőőőő???
aztán a felháborodást - amikor egy törött hajszál választ el attól, hogy tettlegességig fajult.
végül a játékot. aminek már nem lehetett parancsolni.

ebben az időben voltam harmadéves pszichológus hallgató.
volt akkoriban egy tanárunk, aki rengeteget mesélt kriminálpszichológiáról - mert szenvedélye volt.
többek között a kihallgatások menetéről és technikáiról is.
itt volt az ideális idő a hallottak kipróbálására.
nem volt forgatókönyvem, de vesztenivalóm se túlzottan.
letettem mindent a kezemből és meggátolhatatlan felháborodással és sértődöttséggel mélyen a pasas szemében néztem.
ettől a nézéstől, mintha hírtelen alacsonyabb lett volna nálam. az erőviszonyok azonnal elbillentek.
mondom neki - ide figyelj te senkiházi alkoholista. ismerlek én téged, pontosan tudom ki és mi vagy. velem aztán rossz lóra tettél. mert te nem tudod hogy én ki vagyok...
te azt hiszed, hogy csak úgy megengedheted magadnak a pozicióddal való visszaélést?
na állj csak meg...
- végig tegeztem. és sejtettem a kivagyokén státust, miközben azt sem tudtam mélyen, hogy akkor most kinek is játszom a szerepét. de ő ezt nem érezhette.
félelem és rettegés volt a szemében.
folytattam: most az egyszer nem csinálok ebből balhét - de ha még egyszer előfordul, vagy hallok valami olyant, ami erre utalna - elintézem.
azzal a tátott szája kíséretében - kifizettem amit választottunk és kivonultunk méltóságteljesen az üzletből.
hetekig kacagtunk ezen a marhaságon.

egyszerűen hihetetlen volt, hogy mit meg nem ér egy fellépés.
hogy a pasival mi lett - nem tudom.
minden esetre mit meg nem adnék, hogy hallhassam - hogyan emlékezik vissza ő a történtekre.
mégis mitől ijedt meg?
ki lehetett egy taknyász kis szerencsételn számára - hogy ekkora félelmet volt képes benne generálni?