Amikor mi – családilag – megismerkedtünk az MLM sikeres világával, csak a
csillogás volt szembetűnő, a buktatók egyáltalán nem látszottak.
Aztán, ahogy szépen telt-múlt az idő, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez nem
rólunk szól, ahogy azt akkoriban elmondták - nem embercentrikus, hanem
eladás-fogyasztás centrikus és annyik vagyunk, amennyit eladunk.
Az a család, akik bevezett bennünket ebbe a furcsa világba – az elején
csodálatraméltónak tűnt. Kedvesek voltak, figyelmesek, aranyosak, gondoskodók.
Hírtelen léptünk meg lépcsőfokokat kihagyva – kapcsolati fejlődés-szinteket és
úgy éreztük, hogy talán sikerült megtalálnunk, amit mindigis hiába kerestünk.
Aztán – az idő múlásával kezdett leszűkülni minden egyes kapcsolatfelvételi
törekvés arra, hogy mi van akcióban, mit kell eladni, hogyan kell szintet
lépni, hány pontot kell begyűjteni – és arcunkra fagyott a mosoly. Kezdtük
kerülni egymás társaságát és nem mertünk egymás szemébe nézni otthon sem.
Végül leültünk és őszintén megbeszéltük, hogy ez így nincs rendben. Nem
találkozott ugyanis a kereslet a kínálattal, ami előzőleg be volt igérve, meg
volt lebegtetve a szemeink előtt, de aztán, magyarázat nélkül vissza lett vonva
és át lett alakítva valami olyanná, amit nem kívántunk.
Elmondtuk nekik is – nyilván nem örültek – bevallom őszintén egy számadat
lehettünk hatalmas kapcsolati hálójuk pontján. És abban a pillanatban egy elveszített potenciál, egy
hatalmas elveszített összeg.
Nos...így vagyok én az autonómiával.
Mindenestől gondom van vele.
Ki a vezető? Mi a cél? Kiknek szól – azaz ki a célcsoport? Mi a program?
Mik az erőforrások? Mik a részcélok és hogyan kívánjuk megvalósítani azokat?
Valakik ellen valamiért folyik a küzdelem? Ha mindenkinek minden ennyire tiszta
– csak nekem nem, nyilván, hiszen nem vettem részt ezen ismeretek és a
meggyőződés hiányában a tüntetésen – akkor hol lehet ennek utánanézni?
Továbbá – itt vannak a vezetők.
Hol itt, hol ott...
Ahol jobb.
Hol együtt, hol egymás ellen.
Ahogy megéri...
Hol vagyunk MI ebben?
Hol vagyok én ebben?
Mégis hány napig tart egy csoda? És milyen mutatókkal mérik az eredményeit?
Ki nyer ebből? És ha nyer – azzal sincs bajom – hiszen mindenki ott
mártogat, ahol tud – a NÉPEMNEK mi esik le belőle?
Vagy valakiknek a személyes gyűlölete, indoka – kivezet tömegeket az
utcára, hogy jól megmutassa – a nép meg abban a hitben, hogy jól és helyesen
cselekszik – mellé áll.
Mert azt az igényét elégíti ki – ami már évtizedek óta hiányzik életéből: a
közös szellemi vezető és a közös cél.
A nép ennek érdekében mindent megtenne. És meg is tesz.
És én, mert gondolkom – mindennek el vagyok ítélve, el vagyok nevezve, meg
vagyok félemlítve, ki vagyok semmizve.
Elnézést.
Bevallom őszintén – elég sokat megéltem én már ahhoz, hogy ne merjek bízni
sok mindenben. Ahogy mondják a hideg levest is megfújom.
Nem vitatkozom.
Nem akarok senkit meggyőzni.
Azt szeretném – ha valaki – akárki végre tiszta vizet öntene a pohárba.
A tegnapi riportösszeállításokból ugyanis az derült ki – a Napnál is
világosabban, hogy azoknak az embereknek, akik tüntetni voltak – fogalmuk sincs
arról, amiről mellesleg nekem sem. De ott voltak, mert kötelességüknek érezték.
Igen én is. Van bennem lojalitás. Nem is kevés. De a józan ész megálljt
parancsol.
Nem született meg még ugyanis az a vezető, akinek a szemébe nézzek és azt
mondjam – Kedves Uram, Ön olyan programot állított össze a népem, gyermekeim,
szeretteim érdekében – amiért én akár meghalni is képes lennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése