2013. március 8., péntek

A szerelem kortalan és nemtelen. És sokszor szemtelen - de mint szerelemnek, ilyennek is kell lennie. Érthetetlen is a maga nemében - mert a legtombolóbb időszakai - magyarázat nélküliek és sokszor emlékezetvesztéssel, döntésképtelenséggel, a józan ész hiányával és a skrupulusok halálával járnak együtt.

Az én éltemben jó sok volt a szerelem. Innen is látszik, hogy nem éltem keveset. Voltak beteljesül szerelmek és olyanok is, amik örökre bimbóban maradtak. A legszebbek mégis azok voltak, amik soha nem teljesültek be. A beteljesült szerelem tele van tövisekkel. Míg a testiséget nem ismerő szerelem - jobban fáj ugyan, de örömökben is gazdagabb. Nagyobb megéléseket rejteget.

Az ilyen szerelmek alatt ismertem meg a művészetek gyöngyszemeit. Hiszen mindennél jobban kellett egy iránytű és egy út - ahol azt suttogták a fülemben, hogy nem vagyok egyedül - és, hogy van kiút.
Érdekes az is, ahogyan ilyen szerelmekben működik a gondolatátvitel, a hetedik érzék, a telepátia és egyéb parapszichológiai jelenségek.

Valósággal napozni jársz a másik árnyékába - melegedni a belőle áradó csoda által, vigasztalódni a beteljesületlenség fájdalmával és örülni a történések nélküli együttléteknek. Ez a lenni ige megtestesítője. Mert ilyenkor vagy. Sem az előtt, sem azután - nem is számít sem múlt, sem jövő - beléptek az időtlenség kapuján - ahol tényleg csak egy dolog lényeges - hogy együtt.
Szeretem ezt az állapotot...

Van egy tanítványom.
Ez a lenni ige jellemzi egész egzisztenciáját, ahogy belép az órámra.
lekönyököl, mint a moziban és valósággal szürcsöl.
Ritka az ilyen önátadási képesség.
Gyermekkorban még van - de ahogy kamaszkorban megéljük első majd idővel ezredik csalódásainkat - elveszítjük bátorságunkkal és bizalmunkkal azt a képességünket is - amit itt én önátadásnak tituláltam. Kár. Pedig ez kell egy sor lényeges dolgohoz - ami kelléke a boldogságnak.
Az önbeteljesüléshez, önmegvalósításhoz, önátadáshoz, ön-és másik korlátlan és időtlen szeretetéhez - a szerelemhez és a szexualitáshoz. Nincs meg. Sebaj. De akkor csak részörömök lesznek. Igazi soha. Vagy legalábbis addig biztos nem, ameddig ezt újra el nem sajátítjuk.

És a kisdiák - egy tepertyű. Jön ma a szál rózsával. Megköszönöm szépen majd kérem, köszönje meg szüleinek is a nevemben. Mire ő - na de Tanci...csak nem képzeled, hogy anyutól kértem pénzt neked virágra....Kivettem a perselyemből és megvettem. Igaz vöröset kértem, de a néni nem adott. Azt mondta nem illik tanítónőnek vörös...Hát egy fehéret hoztam...

mert ilyen a szerelem.
kortalan, nemtelen és bolondos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése