Van nekem egy olyan kedves kicsi nő az életemben, akivel Ég és Föld vagyunk. Mivel együtt dolgozunk a képzésvonalon - csodálatosan kiegészítjük egymást. 

De ez egyáltalán nem volt egyszerű, ide el kell jutni - ebben komoly munka van. Egyéni meló  hogy ne akarjak hasonlítani a másikra - ne akarjak versengeni vele, meg akarjam ismerni, el akarjam fogadni, meg akarjam szeretni - és közös munka - hogy ki akarjam egészíteni. Ne egyedül akarjak lenni a teljesség, hanem vele együtt.

Azt hiszem valami egy év közös munka után kezdtünk eljutni erre a szintre - pedig egyikünk sem volt kezdő. Az éréshez idő kell...

És felhív telefonon és mond és beszél - és egyszer csak azt mondja - hogy amiatt ne aggodj, mert annak nagyon jók az energiái...

Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire fel tudok nézni az ilyen emberekre - akik képesek életük irányítását a kezükbe venni.

Nekem még azt sem sikerült elérnem - annak ellenére, hogy tudatosan vagyok képtelen - hogy belső negatív hozzáállásomon változtatni tudjak, vagy hogy a magam javára tudjam fordítani angyalaim jelenlétét.

Olyan negatív attitűdöm van - történésekhez, világhoz, élethez, jövőhöz, realitáshoz, szerelemhez - hogy az észbontó.

De egyszerűen képtelen vagyok elvonatkoztatni a világ történéseitől, ahonnan üvőlt a fájdalom. A nyomor, az éhezés, a szegénység, a kilátástalanság, reménytelen jövő - másfelől meg a lelki nyomor a tobzódás mellett, a spirituális űrők, magány és boldogtalanság.

Amikor a január újabb drágulásokat hozott magával - és elkeserítőbb gazdasági valóságot, mint eddig bármikor - leültem és elgondolkodtam azon, hogy mi mennyit tékozolunk el. Pedig egy normál család vagyunk, akik tisztában vannak a valósággal és azt nem tévesztik szem elől egy pillanatra sem.

Szájjal tanítottam a gyermekeket a jóra, de tetteimben haloványan képviseltem a vallott hitemet.

Meghúztam hát a határt és beálltunk ésszerű üzemmódra. Nekem lett a legnehezebb. Igazi kihívás így főzni és etetni a családot. Adagokban gondolkodni - szavatossági határidőkben - ízletes, változatos és friss hozzávalókban, valamint a mindenkinek való megfelelésben: hogy legyen finom, ízletes, tápláló, stb.

Újabban nem dobunk el semmit. S ha mégis, azt sem a kukában, hanem gondosan csomagolva - hogy fel tudják használni prálá barátaink, akik guberálni jönnek.

Annak idején, amikor a segítő szakma mellett döntöttem - rengeteget önkénteskedtem. Korház intenzív osztályán - lelki támaszt nyújtottam, hajléktalan szálón, szegénykonyhán, családoknál, idősöknél, árvaházban, alapítványoknál, pszichiátrián, öregotthonban - szóval ahol tehettem, jelen voltam.

Akkoriban voltak olyan megéléseim - hogy ha ételt vettem a számba - azon gondolkodtam, vajon a nyomorgó család ma mennyit evett? Ha este zuhanyoztam - az jutott eszembe, vajon a hajléktalanok bejutottak-e a szállásra, vagy hányodnak valahol a hidegben, ha betakaróztam akkor meg azon, hogy vajon a gyerekek nem fáznak-e az alatt a vékony és lyukas takaró alatt?

Ha tehettem volna széthordtam volna mindenemet. És végre a padlón - éhesen, mucskosan és vacogva - mosolyoghattam volna egy szívből jövőt. Nem tudom. Mert mondták, hogy ez nem profizmus...

Ma sem vagyok túl profi.

Egyszerűen nem lehetek - amikor az jobban fáj, ami rajtam kívűl történik, mint ami bennem.

Az én viharomat elcsitíthatom - de a kintihez túl kevés vagyok ezzel a kicsi vitorlással.

Szóval - irigylem az energia megszállottakat.

Ha egyszer én ennek a tudásnak a birtokába kerülék - mellettem a kutya sem szenvedne.

Talán ezért is tart olyan távol ettől az ördög.

Nehogy má munkanélkülivé avanzsáljam.