Tudod - van az-az állapot, ritkán adatik meg, mert kegyelmi - amikor pár perc erejéig kívűlről szemléled magad. Nagy szembesülés és óriási tanúlság is tud lenni, ha sikeresen levonod a következtetéseket - idejében és őszintén. Ennek van az-az egyenesen romboló válfaja, amit kamaszkorodból hordozol magaddal mint egy kellemetlen és szégyenteljes nyúlványt - amikor állanóan elemzed magad - keresed magadban a jót, de valahogy mindig elmarad a nagy találkozás.

És ezen belül helyezkedik el valahol a lelkedben - hol jól, hol nagyon rosszul megférve vagy egymást kitaszítva a párkapcsolat és minden ahhoz kötödő hited, tévhited, elvárásod, mintád és kollektív tudásod arról, hogy kinek mi a szerepe ebben.

Szakirodalom szerint az első egy-két esztendő rendszerint felhőtlen. A nagy egyesülésről, összecsíszolódásról, szerelemről, befele és egymás fele fordulásról szól. Sok a konfliktus de határtalan a szerelem - ami mindent megold. Így válik külön a hármas mesebeli próbának egyikévé az, amikor a szerelmesek társaságba mennek. Együtt. Közös élményekkel, mi-tudattal, a valahogyan működő kapcsolattal - egy olyan társaságba ami azelőtt, hogy ők ketten - mi-vé váltak volna, már megvolt, és ahova nagy jóindulattal helyet szorítanak - a most már mi-nek.
Próbatétel a társaságnak és minden egyes szereplőnek külön-külön.

Ha csak a kapcsolatot nézzük és tudatos szemlélői vagyunk ennek a megmutatkozásnak - élvezettel láthatjuk meg egymásban, magunkban és a másikban az addig nem ismert, fel nem fedezett mást.
Nekem határozott élményeim vannak arról, hogy voltak olyan kapcsolataim, amelyeknek egyik nagy szakítást előidéző láncszeme volt, hogy a páromat szerettem, kedveltem bent de határozottan életidegennek és kapcsolatidegennek tartottam kint.
Ezt aztán úgy próbáltam feloldani, hogy rendszerint benti programjaink voltak - de az elzárkózás sem tarthat egy örökkévalóságig.
Mert sziget vagyunk mi együtt - ahogy a mülleri gondolat mondja, de nem egy elzárt, elbarikádozott, lakatlan sziget. És a szigetnek nem jellemzője, hogy szétessen ha felfedezik és megpróbálják benépesíteni. Vagy ha igen, akkor nem igazán bírta ki a három próbák legelsőjét.

A férjem is nagy élmény társaságban.
Teljesen más.
Vélek benne feldezni olvasmányaiból, kötelező tanulmányaiból, hobbijai mindegyikéből, tájékozottságából - ami otthoni körülmények között nem minden esetben mutatkozik meg. Nyilván - egyetlen egy családban sincs terítéken minden este a gazdaságpolitika vagy modern festészet.

Ma a fiamat láttam messziről.
Hát bevallom őszintén egyik legnagyobb élményem volt az utóbbi időben.
Oviba mentünk és az ő csoportját valamint a lányomék előkészítős osztályát összetették - az egyik tanügyi káder hírtelen, nem várt megbetegedése miatt. Amíg vártuk a mindkét csoportot elválaló tanítót - én vigyáztam a gyerekekre.
És a fiam - teljesen adekvát módon elvegyült baráti társaságában. Beszélt, gesztikulált, magyarázott, állatokat utánzott, belefeledkezett a nagy játék hevébe.

Ott álltam földbe győkerezett lelkemmel - ahogy összpontosúlt benne az apja, a nagyszülei, a múltunk és jelenünk, a jövőnk, én magam - életfelfogásunk, dominanciára való törekvésünk, azaz a MIszigetünk.
Voltak ismerős és ismeretlen elemek, jellemvonások - voltak kedvesek és visszataszítóak - egyszóval MI voltunk a magunk teljességében - egyetlen egy hajtásban, a fiamban.

Valahogy olyan ismeretlenül idegen volt.
Eddig még soha nem láttam magunkat, ennyire külső szemmel.
Olyan volt kissé, mintha magamat szemléltem volna - egy testen kívüli állapotban, a plafonról.
Szóval - van a gyermeknevelésben zacc. Nem játék.
Hátborzongató az is, amikor tudtukon kívűl hallgatom játékukat főzés közben a konyhából. Olyankor töredékei jönnek át ennek a tanúlságnak.
Most azonban ölembe hullott az egész.
Minta az Isten így nagyböjt közepén megdobott volna vele.
Tessék... Na ezek vagytok ti. Így minden szépítés és maszkírózás nélkül.
A ti szigetetek...

Még nem ülepedett le teljesen.
Még tátva van a szám.
Még hebege és habogok - de már érzem, megérte felkelni ma is...