Szomszédok Saga - harmadik rész, Jóban Rosszban alcímmel

A szomszéd is ember.
És annak ellenére, hogy tudja az abszolút aranyszabályt, hogy házinyúlranemlövünk - ha megáll a nyúl és ott vakarózik, hát előfordul, hogy meglövi.
Volt a szomszédunkban 2 román házaspár. Egyik az egyik blokban, másik a másikban élt.
Nem lehetett könnyű sorsuk nemzeti identitásmegőrzésük rögös útján, ezért aztán hallgatólagosan is úgy döntöttek, összefognak. Nem ellenünk, hanem, hogy el ne essenek.

A blokfelelősségi poszt ugyebár nem játék. Talán ezért is nem vállalja senki. Régebben azért csak könnyebb volt, mert a diktatúra ideje alatt valami funkcióban lévő analfabéták - a rendszerváltással kissé hátrányos helyzetbe kerültek. Így aztán ha tehették, ha nem nyugdíjaztatták magukat. Na ők lettek az igazi, vérbeli, profi, hivatásos blokfelelősök. Akik haláluk napjáig becsülettel teljesítették eme nehéz és nagy kihívásokkal járó hivatás követelményeit.

A mi házmesterünk olyan hülye volt, mint a hagyma.
Alig vártuk, hogy valamit posztoljon a bejárati ajtóra, ordítottunk a röhögésől.
Ilyenek írt:
mekkérem sépen aszokat, akiknek kucsályuk van, hoty ne etesék aszt az ajto elöt, mert idetyülnek a macskák. gyülés hétfön hatkor a lépcsőhásba.
Nem szarozott, románul is kiírta:

ve rugam csine are cuine sa vina la sedinca, la scara blokkului - luni la sasze.

Szóval ahogy mondtam, vagy összefogtak, vagy összefogtak - nem volt más választásuk.

Egy ideig erőltették a dolgot és összejártak - talán kártyázni, de nem működhetett a dolog. Hamar kiverődött a szög a zsákból - a balfasz asszony férje - szerelmes lett a balfasz ember feleségébe.
Éveket bújkáltak - mi egy ideig hőbörögtünk, aztán kacagtuk, aztán drukkoltunk - ma ha eszembe jut könnyes szemmel nosztalgiázom a szomszéd sikertelen dugási akciói felett.

A nyugdíjas ember kétféle kategória közül választhat, ha szomszéd.

Egyik - az édes, aranyos, helyre idős, akivel jó érzés találkozni. Mosolyog, érdeklődő, mindent tud és számon tart. Drukkolsz neki, titokban lesed a gázóráját, hogy fűt-e rendesen vagy fázódik, figyeled a gyermekeit és unókáit, hogy látogatják-e kellő gyakorisággal - és számon tartod a közköltségét, hogy ne maradjon el túlzottan. Ha a sarkiboltban találkozol vele, amikor éppen öt deka felvágottat vásárol, megbögeted, egész nap rosszúl vagy, nincs étvágyad és minden egyes falat darabokban megy le a torkodon.

A másik kategória - az, amelyiket keresztényi szeretet ide vagy oda - ejsze egy újjal tudnál megfojtani, komolyabb erőfeszítés nélkül.
Na ő aztán mindent megtesz annak érdekében, hogy akinek egyszer lehet keresztbe tegyen.
Olyan rég nyugdíjas - hogy állandóan a munkájáról mesél - mindezt annak érdekében, hogy emlékeztesse magát lépten-nyomon, hogy ő valaha dolgozott is. Mindenbe beleveri az orrát, mindenkit mocskol, emlékezetből fujja hogy ki mennyi vizet fogyasztott, ki mit eszik, iszik, hord, ki kivel barátkozik és melyik politikai párthoz tartozik.

Ő az akivel mindenhol összefutsz a városban. Ha piacra mész ott, ha mallba ott, ha előadásra ott, ha beszaladsz a postára ott van és ha pisilhetnéked támad ügyeidet intézve, na ott is éppen ott van - olyan mintha üldözne.

Munkába menet érzed, tudod, hogy a függöny mögül vizslat. Már délben eszedbe jut, hogy hazafele menet ezer százalék, hogy belebotlasz. Nyugtatod magad és készülsz. Ahogy hazaérkezel, ott ül a padon, mintha várna - két három hozzá hasonló belülről romlott barátjával. Megtörölik a szemüvegüket, hogy jobban láthassák a necceid tartalmát és az aznap viselt bugyid színét.

Az ilyen ember nem alszik, az ablak előtt állva eszik és soha nem téveszt egy részletet sem szem elől - mindent akar.


 S mégis... milyen az ember....
Ha hírtelen meghal, vagy megbetegszik - szinte fáj.
Te sem érted magad. Megbocsátasz neki mindent, megkönnyezed és pár év múlva mosolyogva mondod - nehéz, de áldott jó ember volt.