Nagyon szeretem a gyerekeket.

Sok minden miatt - amik között az első, hogy egy olyan világban élnek amit ők teremtenek meg maguknak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy kézben is tudják tartani a kontrollt, mert az el-elszabadul, de legalább hemzseg a mese-elemektől és a sok gyerek-szenvedés ellenére - tele tud lenni derűvel, örömmel és apró meg nagy boldogságokkal. Amiket a nézőpontjuk és hozzáállásuk kreál.

A gyermek-szenvedések és fájdalmak nem kevesebbek vagy kevésbé intenzívebbek a felnőttek fájdalmánál. Azt hiszem a halovány különbség az lehet, hogy mi el-elhullatjuk a nagy út porában a reményeinket és a kilátásainkat, míg ők képesek bármikor újat formálni maguknak porból és hamuból. A semmiből, akár a Teremtő Isten.

A tegnap olvastam egy nagyon találó idézetet - mely szerint csak addig félsz az ágyad alatt megbúvó szellemktől, amíg rá nem jössz, hogy azok a szellemek benned laknak.

Bennem nagyon sok rettenetes lény vesz szállást időnként. Egy egész légiónyi. A gondolataim formálják és ruházzák fel különös, emberfeletti erőkkel. Feltételezhető tehát, hogy ezeknek az erőknek nem kell mindig negatívaknak lenniük. Símán bármikor eléjük lehetne biggyeszte ugyanazon gondolatnyi erővel a pozitív előjelet.

Pedagógiai és szülői pályautásaim legviccesebb bukásai a mesék világa körül forognak.

Imádom a meséket. 

Hiszek abban, hogy minden embernek megvan a saját meséje - aminek ha erőt venne magán és utánajárna, sokkal céltudatosabban lenne képes leélni az életét.

Vannak emberek, akik más meséjét akarják élni, miközben a másik meséjére nem kaptak megfelelő eszközöket, külsö-belső tálentumokat és meghívást. Ők rendszerint nagy boldogtalanságban tengetik le az életüket átkozva az igazságtalanságokat és mindent ami rajtuk kívül esik.

Pedig csak egy dolgot kellene megtegyenek - megismerjék saját kis meséjüket. Mi az, ki vagyok én abban, mi a cselekmény, merre halad a végkifejlet, milyen feladatokat kell teljesítenem, hol találhatom meg a jutalmamat és mi az?

Amikor a gyerekeimnek mesét olvasok - nem tudok megmaradni az egyszerű narrátor szerepében. Szinte észrevételnül belekavarodom a szereplők bőrébe és onnan szólok ki a kíváncsi és várakozó tekintetű gyerekeimhez.

Így lehetséges az, hogy egy-egy szelid este megijednek tőlem - mert túlzottan autentikus lesz a boszorkányom, vagy velem együtt izgulnak, mert rámtámad a sárkány, akinek semmivé kell zuzzam az erejét - mely sok-sok állat belsejében van elrejtve.

Vallástanárként is alkalmam adódik a nagy mesélésekre.

Nálam a gyerekek nem szoktak unatkozni.

Mert én magam sem unom, amit csinálok.

Együtt harcolunk a gonosz fáraóval szemben, lázzadunk, megmenekülünk énekelve az oroszlánok barlangjából, táncolunk a király előtt, senyvedünk a börtönben és képviseljük mindenki előtt az Isten igéjét.

Tavaly történt a nagy lázban - amikor előadtam Keresztelő Szent János történetét, hogy a gyerekek úgy figyeltek, még levegőt sem vettek.

Kicsit meredekre sikerült az effektusokkal gazdagított történet-átadás, mert rá egy hétre jön egy gyerek és azt mondja nekem - jajj tanci, én amíg élek nem felejtem el Keresztelő Szent János történetét. Úgy elmondtad, hogy egész héten erről álmodtam.

Szeretem a gyerekeket.

És szeretem a meséket.

És nagyon szeretnék hinni abban, hogy cselekvőképesen meg tudjuk fogni saját meséink fonalát és el tudjuk juttatni oda - közös érdekeket szolgálva, ahol lennie kell, ha egyszer végre igazán mi magunk is úgy akarjuk...