Minden ember életében egyszer csak eljön az a nap, amikor születésnapja lesz a legkegyetlenebb idő emberöltője során.

Már előtte feszít, kényelmetlen, izeg-mozog és ficánkol - míg végül aznap beigazolódnak baljós sejtelmei. Minden rossz irányba billen.

Ha sokan köszöntik és ha kevesen, ha ajéndékozzák és ha mégsem, ha egyedül kell lennie, vagy ha társaságban - sokadikat éli meg, vagy ha éppen csak eleget.

Mintha valaki vagy valami rá akarná késznyeríteni őt arra, hogy végre szembenézzen magával.

Egykori és jelenkori önmagával.

Na - öcsém ki vele, lássuk sza, mire vitted...

És bajban van, mert ígéretei voltak és vannak, amikről elfeledkezett - vágyai és tervei, amikre páros lábbal taposott rá, élete, melyet minden területen a végvárakig sodort ha tehette.

Szép..szép... - mondja mintegy önmagának...

S ahogy sötétedni kezd - és nem véd már a mesterséges fény - attól, ami belülről szaggat, vagy igyekszik gyorsan lepihenni, vagy elzsibbasztja magát - a részegség egyszerű mámora mellett téve le voksait.

Ép ésszel egy szülinap nehezen bírható.

Ezen mit sem változtat a torta büszkén égnek meredő csokirétege.

Balázs fiam - bárkivel találkozik - illedelmesen bemutatkozik, majd azonnal leközli az életkorát.

Múltkor esti mese után - a semmiből tép elő a gondolat. Anya, én azért mondom mindig, hogy Balázs vagyok és öt éves, mert erre mindenki felköszönt, pedig még szülinapom sincs. Azt mondják Istenéltessen. És ez jobb érzés, mint a szülinapi - mert ezt akkor kapom, amikor én úgy akarom...

A gyerek már sejt valamit...

Ismertem egy marhát.

Igazi fucking mácsómen.

Erőszakos, nagyképű, suttyó - ezzel szemben kiválló sportember, lealázóan jó kondiban, csinos, művelt.

Két dolog jellemezte leginkább.

Féltékenység - illetve önimádat.

Aztán amikor mindenkivel megutáltatta magát - és már csak az új emberek tolongtak körülötte, kifejezni csodálatukat - eljött a szülinapja.

Senki nem köszöntötte a régiek közül.

MINDENKI tisztában volt vele, hogy a marha éppen szülinapos, de csakazértsem köszöntötték.

Repros:

marha el a Népújság szerkesztőségébe. Hírdetést fel:

kedves J. Isten éltessen sokáig - ha már mindenki egy ekkora idióta...

Ennyi.

Na de nem mindenki egy született J.

Vannak olyanok is, mint én, akiknek ez komoly kihívás.

És csak abban reménykednek, akárcsak én, hogy idővel, hátha jobb lesz.

Bíztató jel - hogy míg harmincévesen szappanoztam a kötelet - a 33-t a korházban töltöttem el. Éppen műtöttek. Ennél már csak jobb jöhet. Nem?