Mától kezdődik el hivatalosan a nagyböjti idő.

Hamvazószerda van.

Húshagyó kedd utáni nappal - elkezdjük a böjtünket, hamut szornak a fejünkre - ezáltal is emlékeztetve bennünket, hogy céllal és feladattal jöttünk a világra.

Nem véletlenül, nem tévedésből, hanem már anyánk méhében nevünkön szólíttatva és konkrét feladattal megbízatva.

Hacaink, elsősorban egonkkal folynak.

Ha legyőzőm önmagamat - képessé válok legyőzni az egész világot.

Éppen így - ha megszeretem önmagamat - képessé válok megszeretni és elfogadni az egész világot - jóval és rosszal, buktatóival és emelkedőivel, fájdalmaival és örömeivel, a maga teljességében.

Tavaszváróban vagyunk.

Mindenkinek elege van a télből, a sötétből, a bezártságból, a hidegből és a halott természetből, mely játékosan egy-egy hótakaróval álcázza szegénységét.

Nehéz az olyan emberi élet, amelyben nincsenek fogozkodók.

Mankók, melyekre szükség esetén rá lehessen támaszkodni, vagy tovább lehessen adni annak vagy azoknak, akik éppen rászorulnak.

A tavasz nem csak a nőiesség feléledéséről (miniszoknyák), a természtes újászületéséről, a nappalok megnyulásáról, a felmelegedésekről és ehhez hasonló külső tényezőkről kell hogy szóljon.

Hanem elsősorban önmagunk megújításáról.

Harmóniában a természettel - nekem is meg kell vívnom a sötétségeimmel folytatandó harcaim mindegyikét és ki kell lépnem a fényre.

A mély lelki békét, az örömöt - nem anyagi jólétem, biztonságom vagy jól sikerült nyaralásom adja meg maradandó formában, hanem az a fény, amely újászületésemmel szállást vehet bennem.

És ez nem nyakatekert.

Szükség van először is egy lelki megtisztulásra, amelyet ideális esetben kísérhet a testi - húsmegvonása, tartozkodás a zajforrásoktól, tömegtől, mindentől ami távol vethet önmagamtól.

Aztán pedig belső ablakaim megnyitása - az újraéledő természetre, annak csodáira, amely készen áll betörni egész valómba és életembe.

Az élet hihetetlenül nehéz és igazságtalan.

Alig vannak örömforrások benne.

Azok a dolgok, amikkel áltatjuk magunkat - ideig-óráig adnak megnyugvást - hogy majd még nagyobb erővel törjenek elő belőlünk a valós félelmeink, melyek megbénítottunk talmi kincsekkel.

A valódi kincs bennük van.

Csak ki kell szeretgetni.

És lehet, hogy az évünk sokkal nehezebb lesz, mint amire legfélelmetesebb rémálmainkba vártunk, lehet, hogy a külső tényezők nem fognak javunkra szolgálni - de ha a belső béke adott, jöhet bármi, készen állok megvívni minden egyes harcomat.

És még egy. Ez is ciklikus.

Ha bízom magamban, ha képes vagyok felülemelkedni a külső tényezők bénító realitásán - előbb utóbb megtalálnak a pozitívumok is.

Nincs az a nehézség amely örökké tartana.

...remélem:)...