Mami

egy 197o-ben árvíz által megcsócsált halványzöld szekrény,

egy ismétlődő hang,

egy jellegzetes szag, egy íz - ez is mind mind te vagy.

szerettelek nagyon - s tudom hogy nem mentél el, mellettem vagy.

szomorú vagyok, 

a szívem haldoklik - s talán én magam is vele halok.

szeretném ha tudnád...küzdök, 

és ha tehetem, minden jóban benne vagyok.

a gyermek, a kicsi, tudod - tegnap rámtette forró kezét - 

s azt kérdezte - anya mikor leszel végre boldog, majd rámakasztotta mélykék szemét.

a börtönöm falai között,

melyek mindenikét magam húztam fel egyedül,

leontanám most azonnal - de tehetetlen vagyok, kegyetlenül.

vergődöm és kiáltozom,

segítség sehol, reményem is halott,

tudod Mami - azt hiszem, ebbe is kicsit ismét belehalok.

átjár a kegyetlen fájdalom

kérdezés nélkül mar, s visz mindent, amit csak tehet

segíts kérlek - azt hiszem itt már élőben nem remélhetek.

egy szó kellene csak,

egy hang,

hogy jó, hogy vagyok.

s folytatnám a harcot - mindent ott, ahol tegnap abbamaradott.

a szó késik,

a hang is várat - talán nekem sem elég.

ha készen leszek - új lélekben hagyhatom el ismét szenvedésem tetthelyét.

marad a bőr, a hetedik vagy hetvenhetedik talán...

gyere megváltás, ne várass - elég volt és lépni is kellene ... talán.