Határozott és pontos emlékeim vannak az óvodáról. Ezért is furcsa nekem, amikor hallok embereket, akiknek nincsenek öt éves kor alatti időszakukról megbízható fogozkodóik.

Néha meg is kérdezem az emberemet - hogy szerinted - ha most meghalnék, a gyermekek emlékeznének rám?...

Nekem a legkorábbi emlékeim valami pár hónapos korom körüliek - édesanyám hálóingje, a szoba ahol a kiságy volt, a testvéreim szeme, ahogy bekukkintottak a kiságy rácsain át, a rádiókészülék, a cumim.

Milyen hosszú útat jártam be azóta és mennyi de mennyi fele lehetett volna elindulni.

Minden egyes ember mellé való szegődés jelenthetett volna egy másik alternatívát vagy kulcsot - egy másik élethez.

Egy másik kereszteződés, másik útvonalának választása jelenthetett volna egy teljesen más destinációt.

Mégis ma itt vagyok.

Nem igaz, hogy elégedetten, de legalább magamnál.

És ebben, hogy magamnál - benne van az összes út tudatos elraktározása, az elbaltázott és kihasznált esélyek hosszú sora, valamint a további lehetőségek és kihívások, amik adnak egy egészséges ébrenlétet és erőt - esetleg célt.

Nagyon rég magamban hordozok egy álmot.

Több álmom van, de az álmokkal megtanultam óvatosnak lenni.

Valahogy úgy képzelem el, mint a buborékfújást.

Külön tudást igényel a szappanhab keverése.

Egy másik fajta tudást a felrázás.

Aztán egy harmadikat a lassú és gyors fújás, a kicsi és nagy buborékok előállítása, a magasan szálló és földre landoló példányoké, valamint az emberi bőrön hosszú ideig díszelgő ritka és nemes buborékok előcsalogatása.

Most éppen abban a fázisban vagyok - hogy meg van keverve, fel van rázva, csak eregetni kellene.

De a széljárás is fontos.

Nem mertem direkt kommunikációt folytatni az Istennel, csak célozgattam neki, mint a rossz házasságban. Hogy né Istenem, ide figyelj, ez jó lenne - meg szeretném, ha rábolintanál - de nem kértem, csak lobbizgattam, ajánlgattam magam...

Félek a kudarctól.

Félek a pofáraeséstől.

Félek annak a tanúlságától - hogy mit keres bennem ez az álom szinte 15 éve, amikor azóta csak részsikereim voltak vele, a nagy áttörés közelében sem jártam.

Igaz hogy nem is gyúródtam - de valahogy soha nem sodort afele az élet, és ahol éppen voltam ott mindig szükség volt rám.

Egyszer - amikor közelebb jártam ehhez az álomhoz, valaki aki éppen élte - kikáltott mint 42 fokban, a hűvős medencéből - és azt kérdezte tőlem, aki ott izzadtam a saját illetve még vagy 15o ember csomagjaival a hátamon - hogy mit beszélek én a fürdőzésről, hiszen egocentrizmus lenne. Én arra születtem, hogy a víz mellett gyalogoljak más csomagjaival, izzadjak és cipeljek, mert megy nekem.

A fürdőzést meg hagyjam a gyengébbekre...

Akkor megijesztett.

Elgondolkodtatott.

Aztán meg arra jöttem rá, hogy könnyű volt neki 42 fokban a hűvős medencéből tanácsokat osztogatni és ítélkezni. Miért is hallgattam rá?...

Most, ismét a medence mellett - csomagokat lerázva magamról, mintegy utolsó nekifutásként - megpróbálok egyet csobbani.

Carpe diem alapon.

Mert aki sherpának született, a vízben is mutathat útat - nem százötven, hanem több száz annyi embernek.

Nem?