Egy tizennyolc éves fiatal lány számára nem csak az amcsi filmekben az egyik legnagyobb nap az érettségit megelőző bankett, hanem itt ne a balkánon is.
Mi is sokat készülődtünk, mint minden velünk egykorú fiatal lány annak idején, azt megelőzően és azt követően, a mai napig.
A ruhámat magyarországról kaptam. Édesanyám szerezte be - igazi meglepetés volt. Kézzel készített, gyönyörű szép, földig érő, hófehér ruha volt.
Márcsak azért múltidőzők ilyen kitartóan - mert aznap vettem fel először és utoljára.

Kissé beárnyákolta ünnepi kedvünket a tény, hogy akkor javában galeriztünk - és baráti körünk nem egészen az iskolai társakból verbúválódott össze, de ezt is hamar és találékonyan feloldottuk. Tizenkettőig sulibuli, aztán egyenesen le a komphoz - borozni és meztelen fürdőzni azokkal, akiket szerettünk.

Tíz óra fele már egészen befűtött a következő programpont közelgő előszele.
Tizenegyfele szépen, tisztességesen és józanon elbúcsúztam, majd a főtéren találkoztam hófehér ruhában igazi bajtársaimmal, akikkel megvívtuk mindennapi csatáinkat a diadalív árnyékában.
Nőiesen tipegtem - hozzám szokatlan módon, egy engem egyáltalán nem jellemző öltözetben, mezítláb.

Nagy buli lehetett.
Mert két dolog maradt meg élesen.
Egyik, hogy jól telt.
A másik meg hogy bugyiban mentem haza - a ruha ugyanis megszűnt létezni. Hogy mi lett, mi nem - nem tudni.
Édesanyám szerint - a táska szorosan a mellemen volt, a két fehér magas sarkú topánka a kezemben és kanyargósan szaladtam be a taxiból a biztonságot nyújtó lakásba. Ahol egy le nem kevert pofon választott el a pihentető alvástól.
Igazi bűntetés volt ezzel szemben az, hogy utána még vagy tíz évig hallgattam a ruha pórúl vagy ki tudja miűl járásának történetét - lépten nyomon.

Ezt csak egyszer sikerült überelni.
Éppen egy nagy szavalóversenyről jöttem haza, fáradtan, győzelemittasan - az anyaországból. És a barátok - igazi jó barik, finom vodkával és paradicsomlével fogadtak. Csakhogy a vodka elfogyott valami éjfél táján - előkerült valami szilvapálinka és az úgy kisagyon rugott, hogy csak négykézláb találtam meg a hazavezető útat, a csillagok ösvényén.

Szegény anyuka. Jó türelmes anyuka...
Mindig azt mondta - fiam, erre nincs bűntetés. Azaz, tőlem nincs.
Akkor kapod meg a revansot, amikor a gyermeked ugyanígy hazakószál - te meg várod egy örökkévalóságig az ablakban.
Na akkor.

S tudod, mint a mesében - az Átokban...
Minden esztendőben érzem és hallom a hangokat:
közeleg az időőőőőő............