Az emberem elutazott.

Elég gyakran megtörténik ahhoz, hogy ennek is szabályzata legyen - így hát mindig minden marad a megszokottban még akkor is, ha magunkra maradunk.

Most azonban, hogy tegnap Balázs himlős lett - vacsoránál közlöm a gyerekekkel - hogy ma, a megszokottól eltérően együtt aludhatunk.

Arra gondoltam - hogy egyszerre két legyet is üthetek egy csapásra.

Egyrészt egy nagyon régi vágyukat teljesítem, másrészt pedig esélyt adok arra Annának és magamnak, hogy ha el kell kapjuk ezt a betegséget, most elegánsan beleléphetünk.

Megszavaztunk és előkerestünk egy dvdt, feltettük és összebújva néztük.

Tíz órakkor kikapcsoltam mindent, imádkoztunk, majd elaludtak - hiszen két órával késöbbi időt neveztem meg.

Nálunk rendszerint kilenc órakkor van villanyoltás. A tíz óra az már óriási kirugás a hámból. Mivel megígértem, hogy későig maradhatnak fent, nem tagadhattam meg önmagam. 

Végtelenül nagy volt az öröm.

Máskor ilyenkor rég aludni szoktunk anya?

Mondom, igen, réges rég.

na akkor jó... - és elaludtak.

Azaz, aludtak volna, ha jól érezték volna magukat.

Egyikünk sem találta ugyanis a helyét.

Mindenkinek kényelmes ágya van - és ott nyomorogtunk egymás hegyén hátán egy ágyban, hárman.

Elgondolkodtam azon, mennyire így van ez az életben is. Helyzetekkel, álmokkal, álom-munkákkal, emberekkel, kapcsolatokkal, kirándulásokkal, nyaralásokkal - hogy Isten tudja mióta vágyakozol rá, mindent megadnál érte, hogy átéld és amikor odakerülsz, szorongva be kell vallanod önmagadnak, hogy ez egy szar.

Mondtam is gyorsan, gyerekek - mindenki menjen szépen az ágyába, látom nem tudtok itt elaludni. Hosszú az éjszaka - nincs miért nyomorognunk...

Láttad volna azt a megkönnyebbülést...

De miért nem jutunk el egyből arra a pontra - hogy bevalljuk önmagunknak, és tegyünk róla, hogy jobb legyen?

Önmagunkra való tekintettel - önmagunkat nem akarjuk bántani?

A másikra való tekintettel - azt nem akarjuk bántani?

Széllel szembeni vizelés? - ha már eddig eljutottam, csak végigcsinálom?

Csakazértis - ha már ennyit áldoztam érte, lenyelem?

Kicsit minden felsorolt?

Amikor fiatal lány voltam - szerelmes lettem egy nagy emberbe.

Mondták nekem első körben, hogy felejtsem el. Mindenkinek kell az a férfi - és elérhetetlen.

Annyira akartam, hogy bejött.

Derűlt égből villámcsapás, felhívott és kért egy találkozót, mondván, hogy költözik külföldre, de előtte meg szeretne ismerni.

Mondanom sem kell azt hiszem, hogy milyen öröm volt bennem.

Egy egész álló napot készültem a találkára. Este hétkor kellett találkozni, nála.

Szép este volt. De csalódással teljes.

Egyáltalán nem az volt, akinek mondták és külcsíny alapján megmutatkozott.

Én elmondtam neki őszintén, hogy azt hittem, hogy nagyon kell ez nekem, de most rájöttem, hogy nem.

Reggelig beszélgettünk. Életről, irodalomról, álmokról, családról, örömökről és fájdalmakról.

Aztán hazamentem.

De akkor megtanultam egy életre - az őszinteség félsiker. A többi meg már magától társul...