2013. február 15., péntek

Amikor kamasz voltam nekem nem voltak pattanásaim.
Bevallom őszintén irigykedve hallgattam a barátnőimet akik megosztották egymással a pattanásnyomás és a mitesszer eltüntetésének trükkjeit.

Kozmetikába sem kellett járnom. Egyszer mentem el, de majdnem hülyét kaptam, amikor megláttam mit csináltak belőlem.
Éppen ballagás előtti nap volt. Még örültem is az esélynek, mint a nagyok ... gondoltam magamban. Büszkén viseltem a fájdalmakat - végig az volt bennem - hogy igazi nővé való varázslatásom és vedletésem szerves részei.
Amikor felkeltem az ágyról első útam a tükörhöz vezetett. Beleszédültem a látványba. Ilyen csúf soha nem voltam még. A kis édes csinált nekem egy ilyen instant varázslószemöldököt - hogy másnap amikor a barátnőm meglátott addig kacagott, amíg bevizelt.

Nekem kellett magyar részről a búcsúbeszédet megtartani. Csak annyit láttam, hogy áll és egyszer csak lebukik, megint megjelenik a feje - megint eltünik. Tudtam, hogy a szemöldökömön mulat és azon, hogy ezért a szarért majdnem egy vagyont adtam. Igaza volt, ilyen egy jó barát!!! Köszi bari...

Szóval soha többet nem mentem arrafelesem. Inkább megtanultam mindent házilag. Annak idején, amikor mi forraltuk otthon a gyantát, szőrtelenítéshez - pl csak négy alkalommal gyújtottam fel a konyhát és volt úgy is, hogy felraktam a lábamra és összeégetett, meg úgy is, hogy már nem volt erőm leszedni. És megvártam amíg hazajön valaki és letépi.

Nos most - a himlő történettel, mely rózsának tünt de átcsapott hólyagokba - Isten ments hogy nézek ki. Raggyás lettem. Szóval akárki megirigyelhetné, aki ijesztegetni szeretne. És a helyzet az, hogy viszket. És az is, hogy most már vakarom. Nem érdekel ki mit mond. Vakarom. És zuhanyzok, mert nem tudok izzadtan élni, tisztálkodnom kell. És bevallom őszintén - jelen pillanatban senki nem tudna jobbat ajánlani mint a hólyagjaimat vakaró vízsugarak ezrét, ami alatt a 24 órából öt percet végre mosolyogni is tudok.

Lehet hogy vége víg andrásnak.
Lehet hogy majd kozmetikába kell járnom és alapozót hordanom, mert több lesz rajtam a lyuk, mint a szitán - de tudod mit, leszarom. Nem érdekel. 
Felnőtt vagyok és vállalom a következményeket.
Egy egész életet nem lehet fegyelmezetten leélni, néha mellé is kell nyúlni.

Különben is - az is lehet, hogy többé soha nem mulnak el rólam ezek a raggyák. Hozzá kell majd szoknunk közösen. S akkor mi? Majd legfennebb megszokjuk. Ma amikor lemázoltuk a kepemet rázókeverékkel - nem pöttyöket kellett tenni, hanem maszkot - megvakított a mentolos csípés. Nem csak viszkettem, lázam volt és szédültem meg fájt, hanem harminc perc erejéig meg is vakultam. Utána már minden jobb lett. Leglább a látásom ép.

Raggyákkal vagy azok nélkül, szándékomban áll elsajátítani a helyes hozzáállás magasfokát.
Még éltemben mestere leszek annak, hogy - hogy mondjam őszintén - lehetne ez még sokkal rosszabb is... 
Áhhhh...egy kis raggya, ugyan ki nem szarja le - képzeld el ha még vak is lennék...
Meg kell tanulni hálás lenni azért amink van és magunk mögött hagyni azt, ami már nincs :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése