Abban az esztendőben töltötte be 79ik évét.
Már réges régen egyedül élt.
Férjét még a rendszerváltás után temette el. Nehezen is heverte ki halálát.
Megszokták egymást. A csoszogását, a krákogását, az újságzörgését, a fogai apró kattogását, a matatást - ami sokszor kihozta a sodrából, de mégis biztonságot adott és a pótolhatatlan jelenlétét.

Kereken 32 évet éltek egymás mellett. Gyerekük az nem lett - pátyolgatták akiét lehetett. Így nyaralt náluk sokszor az unókahúg vagy vigyáztak a barátaik gyerekére - akik aztán soha nem jöttek vissza ezt megköszönni, ahogy felnőttek. Egyszerűen, továbbálltak. De nekik ez nem fájt.

Akkor kezdett el fájni, amikor nagyon egyedül maradt.
Gyakorta gondolkodott azon, hogy kire is hagyja majd a dolgait.
A téma egyre sűrgetőbb lett, ahogy teltek az évek.
Nem döntött.
Tulajdonképpen senki sem állt hozzá közel. Annyira közel, hogy rá merje bízni személyes tárgyait és a házat, ahol a lelkük is lakott.

Az ünnepek voltak a legnehezebbek.
Üresek, csendesek és emlékek által túlzsúfoltak.
Az utóbbi években már fát sem vett.
Volt egy kis betlehemje, amit minden évben elővett.
Még Károlytól kapta - második együtt töltött karácsonyuk emlékére.
Akkor még hittek benne, hogy gyerekük is lehet.
Későre ismerték fel - hogy lejárt felettük az idő. Arra már a másé le is iskolázott. Ők még vártak, vártak valamire, vagy valakire - aki elfejetett eljönni.

Titokban egymást hibáztatták.
Károly egyszer még hangosan is ki merte mondani - hogy ő lenne a hibás. Ettől egy életre szóló seb lett a lelke mélyén.
Amikor eltemették Károlyt - még egy kis ideig a sír mellett maradt. Mélyen a sírra nézett - mintha a szemébe nézett volna, és jó hangosan, hogy Károly is biztosan hallhassa - csak ennyit mondott: nem miattam nem lett gyerekünk...Akartam, hogy ezt még tudd....

Éppen dolgozni kezdett amikor megismerkedett Jánossal.
Kicsit volt idősebb mint ő és éppen olyan hajszolt és boldogtalan.
Rögtön barátságot kötöttek. Vigyáztak a látszatra - de a lelkük mélyén a lényeg örök maradt.
Jánosnak családja volt, gyermekei. A fájdalom és félelem hozta őket össze. Hogy kicsit egymás karjaiban meg lehetett pihenni. Kapcsolatuknak az asszony vetett véget, amikor teherbe esett. Nem tudott volna együtt élni azzal a bűntudattal, hogy elválassza Jánost a gyerekeitől - és ott hagyja Károlyt egyedül, a semmiben. Ezért szakított és maradt.

A terhességen sokáig és minden erejét megfeszítve gondolkodott.
Utolsó percen született meg a döntés, hogy nem hagyhatja életben.
Majdnem belehalt a fájdalomba - mert azt a gyereket nem engede megszületni, akire mindigis vágyott. Csakhogy akkoriban még élt benne a remény, hogy talán Károllyal is sikerülhet.
Nem sikerült.
Minden reggel, délben és este kísértette vágyott gyereke halála. Az a halál, melyet az ő döntése okozott.
Egyszer a jellegzetes szag jelent meg, majd a neon éles fénye - az asszonyok, akik szintén magzataikat jöttek el megölni és végül az éles és sípoló hang - amely soha nem hagyta pihenni.
Így szenvedett át  19345 napot. Úgy, hogy közben Károlynak egy szót  sem szólt. Mellesleg Jánosnak sem.

Amikor Károly temetéséről hazament - elhatározta, hogy megkeresi Jánost. De már őt sem találta életben. Csak a felesége élt. Neki mondta el, hogy kollegák voltak és hallani szerette volna, hogy alakúlt a férfi élete. Majd gyorsan elbúcsúzott és letette a telefont. Attól félt, hogy kiömlik belőle az öt évtizede rejtegetett titok.
Másnap virágot vett, majd a temető irodájába sietett.
Gyorsan útbaigazítást kapott. De nem elég gyorsan ahhoz, hogy már a sírhoz felfele ne kezdjen el kiömleni belőle az 53 éve lezárt üveg. Mintha dzsint engedtek volna szabadon. Csak ömlött és ömlött - de a tartalma nem fogyott, hanem egyre nagyobb erővel telt.
A sírnál az asszony a kőre borúlt és öntötte fájdalmát a hideg és válasz nélküli cementre.

Nem tudta, hogy meddig maradt.
Mire hazaért besötétedett.
Megmosakodott, evés nélkül lefeküdt.
Annyira kimerült, hogy gyógyszereit is elmullasztotta bevenni.

Másnap reggel már nem ébredt fel.

Még aznap éjjel eljött érte meg nem született gyereke, aki kézen fogta és elvezette arra a helyre, ahol a döntések másként alakulnak.
Az asszony ajkain a gyerekkel együtt született meg az első mosoly, mely nem kevesebbet váratott magára, mint egy egész emberöltő...