Volt nekünk egy hatalmas galerink, tele értékesebbnél értékesebb emberekkel. Mivel nagyon sokan voltunk, sokfélék - a bandának volt hangulata és értéke, és nem az individumnak. Sokszor fordult elő mindnyájunkkal, hogy amikor kettesben maradtunk valamelyikkel sok év után, akkor ébredt fel bennünk, hogy te Úristen - mi minden van ebben az emberben, és én itt éltem mellette évek óta és fogalmam sem volt róla...

Ahogy nőttünk, úgy nőttek a marhaságaink is, velünk együtt. Sokat kirándultunk, minden este kint találkoztunk, valamelyik - éppen, legjobban menő lokálban, hetente minimum háromszor buliztunk és vég nélkül ment a hülyeség.

Egyik legnagyobb galeri volt a városban. Egyszer valaki azt mondta - ti mindenütt ott vagytok... Ha hangversenyre megyek, ott van valaki közületek, ha színházba, ott is, ha kocsmába, ott is, ha a világvégére, éppen ott is. És igaza volt...

A szülők sokat aggodtak a bandázás miatt. A legfontosabbat nem tudták, hogy ez egy biztonságos, megtartó közeg volt. Vigyáztak ránk, mi is a másikra és biztonságban éltünk, szerettünk, megéltünk és kipróbáltunk.

Egy idő után a mindennapos együttlét kezdett laposodni. Ismerősök lettek a pillantások, a gesztusok, a hangulatok, az energiák és az esték.

Másfele is tekintgettünk. De az nagy veszélyekkel járt. Ott a másban - nem volt biztonság, nem volt szeretet, nem volt melegség, nem volt közös múlt - csak a kaland. Életem legnagyobb és legvisszafordíthatatlanabb tetteit ezek alatt a kalandozások alatt követtem el. Pedig a szülők még örültek is - hogy új társaság, új esély, meg né...milyen nagy emberek gyerekei, meg minden.

Na mindegy. Ezt kell megjegyezzem szülőként, mert a mieink sem akarták érteni...

Azt szeretném mondani - hogy az újéveknek mindig hozadéka volt ezekben a közös megélésekben, a megszokottban.

Azt lehetett hangosan gondolni és halkan mondani - hogy né, mi már együtt ezt ötödik éve tesszük, szinte ugyanígy, csak nem ugyanitt - és né, nem ugyanazok vagyunk. És lám...ezt meg ezt elértük. Hát nem megérte...?

A megszokottban, a megszokottal és a megszokott körülmények között mérhető fel legjobban a változás.

Mostanában ismét kaptam egy ilyen nagy kegyelmi pillanatot.

Ugyanazt, ugyanott, ugyanazokkal a személyekkel, ugyanazon körülmények között élhettem át, mint egy évvel ezelőtt.

Akkor annyira kiakasztott az akkori jelen, hogy belebetegedtem. Hasmenést, hányást kaptam - napokig, ha csak rá is gondoltam, elkapott a rosszúllét.

Most, ismét kialakúlt ugyanaz a helyzet, véletlenül.

És akkor, ott ugyan nem, de utána rögtön az jutott eszembe - hogy boldog új évet Évike. Ez kurva nagy teljesítmény. Hiszen fejlődtél. Már nem akadsz ki, nem hánysz, nem kapálozol - megélsz és lerázod magad és továbblépsz.

Na így na...

Szóval - innen és ilyenek segítségével lehet igen jól visszatekinteni.

És a lényeg az, hogy nagy változások csak nem történnek emberekben. Pál apostol is csak 1 volt.

Aki hülye az is marad.

És aki ember, na az es, az marad.

Punktum.