Újévi morzsaparti

Korosodásom kézzel fogható kitüremkedésének könyvelem el - néhány éve, pontosabban, amióta a gyerekek megvannak - hogy a Szilveszter is éppen egy olyan nappá degradálódott, mint egy egyszerű kis hétköznapi éjszaka.

Nem kívánkozom el a gyermekeim mellől. Ami jön, fogadom - ami megy, menni hagyom.

Ebben az édes négyesben, vagyis nyolcasban - egy másik párral és annak 2 hasonló korú gyerekével búcsuztattuk az óévet. Kivittük a gyerekeket tüzijátékot csodálni, majd azt követően elmentünk a templomba.

Amíg tartott a tüzijáték imádkoztam - amíg a templomban imádkoztunk, gondolkodtam... Mna - mindent meg kell élni, amikor ott van az ideje, függetlenül attól, hogy a helyszín éppen az ideális vagy sem.

Eszembe jutottak azok a szilveszterek - amikor módosúlt tudatállapotban végigbuliztunk megállás nélkül egy egész álló hetet. És annyira messze volt a templom... Habár a feeling akkor is ott volt, hiszen emlékszem egy olyan bulis szilveszterre, amit az Andronyászán heteltünk el - életem egyig legemlékezetesebb évbúcsúztatója marad. A nyaraló alatt haladt el a vasúti sín. Éppen éjfélkor ment el a gőzős. És mi - felváltva - szavaltuk József Attilát - kit tudja meddig, talán reggelig.

Na az is egy ima volt...mondhat akárki akármit...

És igen - ott voltak azok az esztendők, amikor szintén sarkítva - csak a templom volt. Ott töltöttem az éjszakát - hajnalig imádkozva.

Egyik esztendőm sem volt több mint a másik. Mert a fordulatok a lelkemből fakadtak.

Ma már nem sarkítok. Van ez is meg az is. Ahogy elkezdtem megtanulni a jót is meg rosszat is. Hiszen nem járnak külön, hanem inkább kéz a kézben. A hétköznapokban, a gyermekek fejlődésében, az életünkben, az anyagiak állásában, a lehetőségekben, a munkában, az ihletekben, és igen - a kapcsolatokban. Fent és lent. Tiszta hullámvasút.

És a lent soha nem szabad elhomályosítsa a fentet. Benne kell égjen a lelkemben az emléke annak, hogy honnan jöttem és hova készülök. Mindig fel...

De ahhoz, hogy megbecsüljem az Istenközelit, látnom kell, éreznem kell a poklot is.

Anya... kérdezi a fiam a minap. Mi az a pokol tüze?

Semmi, fiam. Mondom - hiszem tudom, hogy ő is megtapasztalja majd.

Anya - mi az a szégyennel ölet meg?

Na ezt sem lehet magyarázni, érezni kell...

Anya - tudod mit, megérdemled, hogy segíts nekem...

Na ez az igazi eszencia. Ez a gyerek k....a sokat tud, a maga tudatlanságában.

A pokol tüze a lent, a szégyennel ölet meg - a lelkiismeret, a fent iránti vágy és a megérdemled, hogy segíts magadon, máson, rajtam - na az a lényeg. Az élet értelme.

Ezeket tanultam és tapasztaltam meg - nem kevés áron.

Ezt tudom szétmorzsolni, hátha más is okul...