Ödipusz és Don Juan de Marco

Annak idején, amikor a fiam elkezdte mondogatni, hogy mennyire szerelmes belém - elmeséltem nekik az Ödipuszi legendát. Mondanom sem kell mekkora sikert aratott és megkönnyebbülést, hogy vannak még emberek, akik reménytelenül szerelmesek:) Ma is egyik nagy kedvenc, gyakran emlegeti és csemegézünk a pórúl járt királyfi legendájából.

Ma megint előkapta déli lefekvéskor, de rögtön ki is egészítette. Én nem csak egy anyukába vagyok szerelmes, hanem minden anyukába. Amikor nagy leszek - én leszek az akibe mindenki szerelmes lesz... - na, s mondom ez is egy cél. Következik hát Don Juan de Marco a ma esti repertoárban.

Amikor először szexuálpszichológiát tanultam - Lux Elvira adta meg azt az élményt, hogy tanulni jó. Kedvencem volt az a mondata - hogy a házasságban egy idő után fel lehet ismerni a jeleket. Azaz, amikor a férjed kiszáll az autóból és jön felfele - a lépteiből, ahogy a táskát fogja, ahogy a ruha áll rajta, már tudni lehet, hogy aznap lesz-e szex vagy sem.

De sajnos ez két emberen áll. És tovább lebontogatva a szálakat - nagy részben a gyermekkoron és a szülők hozzáállásán.

A férjem gyakran mondogatja, hogy a gyerekek túl sokat foglalkoznak a szexualítással.

Igen és nem. Azaz éppen kellő mennyiségben, csak nálunk vagy velem nem tabú.

Szeretem ha kérdeznek és válaszolhatok, ha bátran megosszák gondolataikat, fantáziáikat. Mert hogy mindannyiunknak van az biztos - csak vannak akik normálisan megélik és felvállalják és vannak, akik betegesen magukba zárják, vagy ne adj Isten elfojtják - mert szégyen, bűn, beteges vagy mittudoménmégmilyen förtelem.

Teret kell adni a szexualítás fejlődésének. Annak is éppen úgy érnie kell bennünk és fel kell nőnie együtt velünk, mint a lelki értékeinknek, fizikumunknak, értelmünknek. Kár, hogy a társadalom ennyire betegesen leblokkolta. Talán nem lenne ennyi idióta és eltorzúlt ember, ha normálisan lenne kezelve.

Emlékszem gyermekkoromban - abban nőttem fel, hogy a fiúk 7 és 11 évvel idősebbek lévén, már szexuális életet éltek. Valami megállapodásra - anyuval mi gyakran mentünk moziba, színházba, barátokhoz és hagytuk őket magukra az üres lakásban. Hazafele menet telefonáltunk. Amikor érdekelni kezdett a miértje, anyu elmondta - mert nem szeretném, hogy a bokorban gamatkodjanak, amikor van ennek tisztességes formája.

És ezt a lehetőséget minden gyereke számára biztosította.

Okos volt zsigerből - más szakirányú tanulmányai után sem érhet a nyomába.

Abban hiszek - hogy ha a szexualitásnak a szexualitás fejlődésének normális teret biztosítunk a családban - ha nem kezeljük tabúként és nem társítunk melléje félelmet és bűntudatot - talán esélyünk lehet arra, hogy a gyermekek, felnőttként óriási örömek szerzői és fogadói, megélői lehessenek.

Persze ehhez majd társ is kell - de bízzunk benne, hogy minden szülő a legjobbat akarja gyermekének...