Nem szeretnék erről a témáról vitát indítani, mert nem vagyok szakembere, csak el szeretném mondani, hogy jártam...

Van nekem egy barátnőm. Most ugyan nem tudnám jellemezni a kapcsolatunkat semmilyen jelzővel, ami kicsit is közelébe járna annak, amiben vagyunk - de maradjunk annyiban, hogy egy jó barátság, akármi történjen is, örök...

És számtalanszor fordult elő velünk, hogy a lelki-szellemi kapcsolat egy olyan szintjén álltunk, hogy egyszerre hívtuk fel egymást, vagy ha éppen nagyon mondani akartam valamit - megszólalt a telefonom - hogy tessék...hívni akartál, nem?...s viszont.

Soha nem lehetett ezeket a dolgokat megmagyarázni, de valósak voltak.

Ilyen kapcsolatba az ember nem sok személlyel kerül élete során. Általában anyával, ikertestvérrel, egy baráttal vagy barátnővel, és kész. Szerelmi kapcsolatban nem jellemző a jelenléte, mert a beteljesülés belerondít.

Amíg a színtiszta vágy van, addig lehetséges, de ahogy bejön a képbe a betelejesülés - ennek a hetedik érzéknek annyi. Valószínű nem szeret kéz a kézben járni a szexussal.

Volt nekem egy ember az életemben.
A legfontosabb emberek egyike, akitől annyit tanultam - hogy egy egész élet nem lenne elég megköszönni.

Még vele voltam ehhez hasonló hullámhosszon. Mindez amiatt, mert noha a kettőnk közötti kapcsolat lényegébe véve az ő férfiasságán és az én nőiességemen alapult - ebből soha, még gondolati szinten sem lehetett volna egy beteljesülések mezejére kergetett kapcsolat.

Attól volt szép, páratlan és gazdag az egész - hogy egyszerre voltunk egymás társaságában fiatalok és idősek, buták és bölcsek, ösztön és lélek-emberek, vallásosak és pogányok, Istenimádók és ateisták, emberek és állatok. 

Éreztem ha szenved, ha bajban van, ha fáradt, ha örül, ha mondani akar valamit és értettem minden egyes gondolatát - amikor még talán ő sem értette. Így volt ő is énvelem.

Érdekes az, hogy ennek a kapcsolatnak teljesen vége lett évekkel ezelőtt, amikor férjhezmentem - mert férjhezmentem.

Eljött, elmondta, hogy nem haragszik - sajnál, hogy szenvedek és reméli, hogy jobb lesz.

Azóta is fáj.

Érdekes az, hogy néha a semmiből előbukkan és mindent visz. Teljesen kiürít, hogy betöltsön.

Valamelyik este jelent meg előttem ilyen megmagyarázhatatlanul erősen.

Nem is értettem.

Hogy a fájdalom teszi a seb felszakadását, vagy mi okozhatja az egészet.

Ma hallottam, hogy éppen korházban tartozkodott és megműtötték...

Nem érdekes?

Ugyan nem tudom neki azt mondani, hogy örülök, hogy jól van meg minden amit elmondanék - de azt tudom, hogy ha ez bennem van, akkor benne is.

Mert fordítva is igaz....

Ez az egész túllép teret, időt, fizikai törvényeket, megmagyarázhatóságot, engem és őt.

Ez egy másik szféra.

Talán az Isteni... Nem tudom.