Már egyszer – de talán többször is – szóvá tettem az emberi kapcsolatok eme – persze, előfordulhat, hogy csak számomra – misztériumát, de most újra éltem és ismételten ez van bennem.

Vannak az ember és nyilván asszony életében olyan rokoni, tehát vér kapcsolatok, amikkel egyszerűen nem nagyon van mit kezdenie. Mondják, hogy kell és teszi, mert így tartja ildomosnak – neveltetésének köszönhetően, de valahogy nem töltődik, sőt inkább csappan ezeknek köszönhetően.

És ismét, vannak olyan ad hoc kapcsolatok, amik nem vér szerintiek, nem is választottak, egyszerűen, az élet hozta, az élet szabta ránk – és valahogy, mi sem értjük, maguktól érthetődően működnek, vannak, nem hűlnek, de nem is forrósodnak – éltetnek, feltőltenek és lehet rájuk számítani.

Soha nem értettem.

Mert ugyebár vannak a rokoniak – kaptuk.

Van a saját mikrocsaládunk – is-is, hiszen a házastársat választottuk, a gyerekek meg bennünket választottak szülőknek. Sokszor kérdezem is – hol volt a fejük...

És így vannak továbbá a barátiak – amik állandó körforgásban, mozgásban vannak – életkori sajátosságainktól, periódusainktól, problémáinktól, preferenciánktól illetve fejlődésünktől és életszokásunktól függően.

És vannak ezek az ad hoc misztériumok.

Jönnek-mennek, de egy biztos – adnak.

Hogy mennyire vagy nyitott, hogy mit teszel a kapott értékekkel, hogy hogyan könyvelsz el egy egyáltalán nem szokványos kapcsolatot és hogy válaszlod meg a ki vagy te nekem kérdésre a választ, az már a te dolgod.

Egy biztos, amit ajándékba kapunk, azt meg kell tanulnunk használni is. Nem véletlenek, hiszen nincsenek is véletlenek. Korlátlan csodák vannak az emberi elme korlátoltságával szemben.