Halottról ember - vagy jót, vagy semmit...

Hónapok óta esz a téma, úgy tűnik nem sikerül magam mögött hagynom, üsse kő, nekiugrok.

Van a szomszédomban egy vén tróger, akinek egyetlen szórakozása maradt, az én és a családom csesztetése.

Valamikor ősszel megkeresett és nem éppen emberségesen, de tisztelettel legyen írva és mondva, megfogalmazta a fájdalmait - hogy zajosak a gyerekeim és ő, két emelettel fennebb képtelen pihenni a dübörgésüktől. 

Mondtam neki ugyanabban a hangnemben - felnőtt a felnőttel ugyebár, hogy Papa, egy kis gond van csupán - hogy ezek szerint minden egyes zajforrást a gyermekeimnek tanúsít. Tudniillik - szegények reggel oviban, ebéd után alszanak 5ig, felkelés után velem játszanak - tehát kontroll alatt vannak, majd kilenckor villanyoltás. Nem vagyunk csendesek, hiszen az én számért sem fontak, van úgy hogy ordítunk, hahotázunk, kergetőzünk, sirunk - egyszóval élünk, de kibírható.

Idegesen elment.

Azóta - gondolván magában, hogy velem aztán nem lehet beszélni - stratégiát váltott. Üti a csövet. Én is. Az elején az uram kiakadt, hogy barbár vagyok. De egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. Vissza kell ütni, mert ha nem megzavarodsz. Így hát most már a férjem üti, de úgy, hogy a fal reped nyolcba.

Utóbb felverte ritmusra a fiamat, mert a közbelső szomszéd zajongott. Szerencsétlennek, pechére, vendégei voltak. Így járt na...

Várjuk - hogy lejöjjön és szét lehessen lapítania pofáját. De sajnos érzi, mert nem jön.

Közben az öreg egy nagy szimulátor. Beteg vagy húsz éve. De úgy sántít, hogy ha nem látja senki, repíti maga mellett a kankóspálcáját - ahogy a székely mondja - és ha éppen a mentővel viteti el magát, felül mint Nösztászé és megnézi hogy a kamasz lányasiratja-e illendő képpen vagy sem.

Mna - no fucking comment at all...

De eszembe jutott egy hasonló arc. Ő annak idején kamasz és gyerekéveinket tette tönkre. Egy hatalmas szimulátor volt. Ha problémái voltak, csak hívta a mentőt.

Egy ilyen alkalommal - pechemre - éppen kivittem a dobermanomat pisilni.

Azt a kutyát, akit ez a vén f-sz állandóan dobált és kustizott. 

A pasas éppen a mentősökkel probálta megoldani jelenbeli problémáit. Perfúzió a karjában, oxigénpalack a száján, sétált a mentő fele.

A napnál is világosabb volt, hogy kutya baja - különben egy órára rá otthon is volt.

Amit a kutya is megérezhetett, mert nekifogta kergetni a pasast. Az szerencsétlen - köztünk maradva, megérdemelte - szaladt elől, utána a perfúzió álvány, álvány után az orvos, orvos után az asszisztens, asszisztens kezében a táska, táska után a kutya. 

Mindenki torkaszakadtéból nevetett - még a felesége is - rajta kívül.

Nos - a sorsa elől senki sem menekül.

De halottról, ahogy mondtam jót, vagy semmit.