Ezt történetet most azért mesélem el neked, hogy megjegyezd. És majd akkor vedd elő, ha szükséged lesz rá, de akkor viszont ne habozz. Vedd elő és emlékezz rá. Meg rám is, hogy itt álltam előtted, vagy mindenki előtt, és erőm volt lemezteleníteni magam és azt mondani, hogy tévedtem.

Mert, hogy tévedtem, az kétségtelen...

Tanult és tapasztalt ember vagyok

Imádok olvasni és nem is tartom magam butának.

Sokat utazgattam, láttam, jó körökben mozgok, és azt hiszem soha nem feledkeztem meg arról, hogy mindenben próbáljam megtalálni a legmagasabb és leglényegesebb értelmet.

De talán pont ez sodort oda, ahol most vagyok.

A gőg. Az értelem keresés. A bölcsesség...

Szerettem olvasgatni Müllert és Poppert. Mindig úgy gondoltam egy kapcsolatba annyi van, amennyit beleviszünk.

Dolgoztam érte.

De egyszer csak tíz év után reájöttem, hogy csak én viszek bele. Egyedül. Ő nem. Ő passzívan vár, elvár, megvár, kivár - de nem hoz...

Mondtam neki. Ígérte, de nem tette. Eltelt újabb nem is tudom hány esztendő. Én nem úgy működöm, mint te. Én nem számolom a fájdalom és szenvedés éveit. Én az öröm éveit számolom, és abból nagyon kevés volt. Igaz, hogy azok az örömteli évek csodálatosak voltak - de a szenvedés idejével összevetve, nagyon de nagyon elenyészőek.

És hiszek abban, hogy lennie kell egy egyensúlynak a kapcsolatban is.

Abban meg nem - hogy egyik személynek kell végigeveznie az egész életet.

Mert mi van akkor, ha megfáradok, ha meg szeretnék állni, ha én magam is csodálni szeretném a tájat, ha egyszerűen csak el szeretnék vonatkoztatni az evezéstől - nekem nem lehet? Mert akkor felborulunk, elsodródunk?

Tudod - mindez egy darabig még jól esik, aztán megnyugtat, hogy kormányos lehetek, aztán még büszke is vagyok rá, hogy ennyi és ennyi ideje jól kormányzom a hajót a viharos tengeren - de aztán elég lesz. Kell a pihenés is. Kell a csapatmunka is. Hogy a másik is éber, hogy kompetens, hogy számíthatok rá, hogy hozzáértő és a legfontosabb, hogy akar...

Elteltek az évek.

Én eveztem.

Én belefáradtam.

És végül - én mentem is el.

És tudod, hogy hol hibáztam?

Azt hittem - vele, benne van a baj.

Ahhoz hogy kiderüljön, bennem van a probléma. Én éltetem, én táplálom.

Itt egy újabb férfi, itt egy újabb kapcsolat - és tudod mit?

Nem fogod elhinni - ISMÉT ÉN EVEZEK...

Már nem szólók, nem kiabálok, nem veszekszem. Hallgatok.

Úgy döntöttem hogy visszamegyek lelkileg ahhoz, az időhöz, amikor hozzámragadt a lapát - és többé soha nem eresztettem el. Makacsúl, görcsösen tartottam - és közben ordítottam, hogy te miért nem evezel?...

Aztán megkeresem az első férjemet, és bocsánatot kérek.

Majd hazajövök és csendben addig evezek, amíg el nem fogom tudni magamtól engedni a lapátot.

Ha készen leszek ezzel a hatalmas lelki munkával - hátradölök és mindenkinek elmondom - nagyon figyeljen arra, mielőtt becsuk maga mögött egy ajtót, hogy mi az ami elől menekül. Mert lehet, hogy a bőröndjében lapul...