Én rendszerint úgy képzelem el a lelket mint egy hatalmas almáriumot.

Tele van fiókokkal, amikben széepn rendszerezhetek, betehetek, kivehetek, elővehetek és eldughatok - magam és mások elől mindenféle tartalmakat.

Megválaszthatom azt a napszakot, amikor a fény előnyösebben vetűl rá és akkor vehetem elő, hogy csodálgassák és én eből jó nagyokat örülhessek és villoghassak, hogy né mekkora vagyok. Úgy-e?...

De az én fiókjaim nem rendezettek.

Ott né - egy-kettő ahol még türelmem volt - rendszerezve van. Itt azokat a dolgokat tartom, amikkel soha nem járok, csak megvannak.

De azok a fiókok, amiben a mindennap használt dolgaimat tartom, na ott, kurva nagy a szertelenség. Behajigálva, kifolyva,megrottyanva dolgok - egyik másik begyűrődöt, van amit eldugtam hátra - néha elébogzódik a nagy kavarásban, de hátranyomom ismét, s így.

Vannak időszakjaim - hogy kijelentem nem mehet tovább, rendet teszek.

Nekiállok, megint rendbeteszem az első két fiókot, amiben nem tartok fontos dolgokat, inkább csak emlékeket talán - a többi meg marad. Nem változatlan, mert mindennap járok ezekkel a dolgokkal - hanem változatlan nagy rendetlenség közepette...

Itt van ez a teher amit cipelek né - elég hosszú ideje ahhoz, hogy elegem is legyen belőle.

Dugom hátra, már-már azt hiszem elvesztődött, amikor makacsúl ismét a pofámba zuhan, amikor nem is várom.

Kidobom az ablakon - valaki visszahozza, felkopog, hogy biztos kifújta a szél s ő visszahozta, mert tudta, hogy az enyém. Hozzám tartozik... - mondja...

Mna.

Akkor leülök.

Leültetem.

Előveszem a jóféle pálinkát, amitől egy idő után még kukkorékolni is lehet.

S mondom - né.. a helyzet az, hogy nem bántani szeretnélek, de tényleg nem kellesz.

Kiakad. Duzzog. Beszívja a levegőt és addig tartja vissza, lélegzés nélkül, amig ki nem engesztelem. Ha nem - képes elájulni, sőt, meghalni - hogy majd szellemként járjon vissza.

Na jó na...

mondom.

Talán még egy kis hely - DE HÁTUL - s még egy ideig... amig új helyet nem kapsz - DE HÁZON KÍVÜL....

Ő boldog.

Én nem.

Megint veszítettem.

Nem lehet ilyen rettenetesen erős egyetlen kicsi, pici, semmi, jelentéktelen érzelem. Vagy mégis?

Nem baj.

Holnap, majd holnap - kiteszem!