Egy család története - Vásárhelytől 2o km-re...

A férjem mindig ivott.

Ivott amikor összeismerkedtünk, ivott, amikor egybekeltünk, ivott amikor megszültem a gyermeket, ivott télen, nyáron.

Sokszor ígérte, hogy többé nem teszi, de nem gondolta soha komolyan.

Igaz, én sem hittem neki.

Amikor udvarolt - szerettem. Szerencsétlenek voltunk, de boldogok. Mondta, hogy az eskövős pénzből összekuporgatunk valamennyit és veszünk egy kisebb házat itt a faluban, és lesz munkahelye és megélünk. Bíztam benne.

Így amikor teherbe estem, talán még örültem is.

Házat nem vettünk, a pénz nagyon hamar fogyott el, semmire. Akkoriban még többet ivott és itatott, mint valaha.

Bátyáméktól kaptunk egy viskót. Amolyan nyári ház volt - de ott ért minket a tél is. Majd a következő is. Fagytunk meg. A kicsit saját testemmel melegítettem.

Az erdőből, ha józan volt, hozott fát, de nem rendszeresen.

Sokszor ennünk sem volt mit.

Bátyja néha megsajnált, ha éppen nem haragudott és hozott nekem meg a gyermeknek. De neki soha. Mondta, nem érdemli meg, kínoz minket. Tudtam, de szerettem.

Aztán, lassan se ruha, se cipő, se fa, se étel, se remény.

Nem dolgozott.

Azt mondta nincs is hol.

Bezzeg a kocsmában, a melegben elüldögélt. Nem tudom miből ivott, de részeg volt mindig. Büdös, erőszakos és részeg.

Ült a melegben, mig mi a kicsivel fagytunk meg - és ettük a más kenyerét.

Amikor végre kitavaszodott, mondtam anyuéknak, elmegyek valami munka után. Többet nem akarok így járni.

Aztán, a másik faluban mondták, hogy valaki városról földet vett, és állatokat, azokat kell tartani. Megkeresett, mert mondtam én vállalom.

Amikor elmondtam neki, hogy munkát kaptam - elvert. Lekurvázott. Jól feldagadtam. Hiába mondtam, hogy nem igaz.

Vettem a kicsit és eljöttünk.

Ahogy beköltöztem abba a házba, ahol az állatokat kell ellátni, utánunk jött. Pénzt kért és most már mindegyre jön, hol pénzért, hol ételért. És megver. A kicsi fél tőle, nem is szereti. A szagát sem szereti.

Ha megint jön elengedem a kutyát.

De akkor majd még jobban elver.

Féltem a kicsit. És én is félek. Meg nem ölhetem. És hát - valamiből neki is élni kell...

Amikor az anya elment a kicsivel - 2 Lidl-s tasakban volt a cuccuk. Egyikben valami ruha és egy pokróc, másikban zsír és dzsem, száraz kenyérrel.

Most kapnak nyolcszáz lejt - van meleg, villany, tv. 

A kicsi 3 és fél, nem beszél egy szót sem.

A férj zaklatja őket, de legalább jól vannak.

Amúgy nem ők az egyedüliek.

Isten irgalmazzon ezeknek a családoknak.