2013. január 21., hétfő

Arról, ahol a virágok teremnek...

Romokon született, saját romainkon éldegélő nép vagyunk.
Egyszer azt mondtam egyik írásomban, hogy engem édesanyám nagyon sok értékes dologra megtanított - de örülni nem.
Most azonban helyesbbítenék.
Nem csak engem nem tanítottak meg erre a a feletébb nélkülözhetetlen képességre a túléléshez - hanem a kultúránkból hiányzik ez.
Nyugatabbra - a rövidebb és kevésbbé véresebb és veszteségesebb kultúrák birtokossai - mintha jobban mernének örülni.
Míg mi - akiknek állandó hullámvölgy volt az életszinuszunk - hát nem ivódott belénk az öröm, belső öröm, életöröm képessége.
Mi elvagyunk.
Állandó készenlétben.
Nincs pihenő - egyénileg és kollektíven - állandó készenlétben állunk egy újabb veszteséggel szemben.
Habár - lehet, hogy helytelenül látom...

Itt van például az iskola-oktatás története.
Addig a pontig, amíg fejlett országokban - lépésről lépésre haladnak a felkészítésben, fejlesztésben - és képesek örülni és dícséretben részesíteni a leghalványabb eredményt is a fejlődés útvonalán - addig, nálunk a gyerek azzal szembesül már kisiskolásként, hogy mire nem képes. Hegyek tornyosúlnak előtte - eszköztára egyenlő a semmivel és reménye sincs arra, hogy valaha jobb lesz.
Mert - nem lesz...

A lányom nulladikos.
De már belepalántálták, hogy nem elég a szellemi talizmánja a matematika elsajátításához.
Fokozatosan utáltatják meg vele.
Pedig nem az eszköztárával van baj, hanem a módszerekkel. Ő egy humán beállítottságú gyerek - akinek másként kell megmagyarázni a feladatot.
De ezt nem közölték vele.
Csakis azt, hogy milye nincs.
És nem pedagógusfüggő, hanem rendszerhiba. Egyszerűen kultúrálisan, kollektíven - nem az van bennünk, hogy mi mindennel rendelkezünk, hanem az, hogy mink nincs...
Szomorú!

Itt vannak a művészek és csodálatos alkotásaik.
Jó mű az, ami megindít érzelmileg, gondolatilag, lelkileg és változásra késztet, sarkall... - vallom. 
De én a fogyasztó - mire is vagyok vevő?
És te, a művész - hol termed a leggyönyörűbb virágaidat?
Igen. A romokon...

Sokféle történetet hallottam - és sokat mondtam el én magam is.
Ennek a tapasztalatnak a fényében mondom - hogy romokon termünk virágot. Örömöket nem nagyon osztunk meg egymással.
Csak szenvedéseket, fájdalmakat.
Újabban -- talán azokat sem.
Életmódot változtattunk. Igyekszünk mindent megtartani maguknak. Hátha még szükségünk lehet rá valaha.
Így lesznek tele szennyel és hasznavehetetlen dolgokkal lelki pincéink - így nem áramlik közöttünk a szeretet - így nem fordulhat vissza semmi abból a jóból, amit eleve nem osztunk...

Nem is tudom mit lehet mondani egy egész nemzetnek - mely nem szívta magába anyatejjel az öröm megélésének és kifejezésének igényét?
Hogy magától semmi de semmi nem javúl meg?
Hogy ki kell ürítenünk és nyitnunk magunkat az örömre?
Hogy - ha tele vagyunk szennyel - nem tudjuk befogadni azt ami felénk áramlik önzetlenül?
Hogy - ha negatív energiák között tengődünk - a pozitívak nem tudják kifejteni hatásukat?
Hogy a dolgok megoldásának, a mentalitás megváltoztatásának, az életmódbéli változásoknak 99,9%-a a mi kezünkben van?

Be vagyunk szorúlva a nihilbe. Nincs innen, nincs így kiút. Vannak akik megszöknek - egyénileg, családostúl - elmenekülnek ez elől nyugatra. Jól teszik... Persze haragszunk rájuk, de jó mélyen értjük őket, még mélyebben irigyek is vagyunk. Bezzeg...

Nemrégiben - az ünnepek alatt Gyergyóban voltunk.
A gyergyói medencében beszorúlt kutyamód a hideg. -23 fok volt. Szétfagyott a valagunk. Ahogy emelkedtünk ki a Bucsin fele, a medencéből, egyre csak emelkedett a hőmérséklet, mignem a Bucsin tetején elérte a plusz négyet!!!

Na így vagyunk mi is.
Beszorúltan, besavanyodottan, csak azzal a különbséggel - hogy tüzifa híján és már arra sem vagyunk hajlandóak, hogy egymást melegítsük.

Változtatni kellene.
A gyerekek miatt. 
Elég volt a hideg, a nihil, a negatív, a képtelenség, a sötét.
És apró lépések kellenek.
A ma kell. 

Ez a nap éppen jó arra, hogy otthon kipróbáljam, védett környezetben - pl megdícsérve a férjemet, a gyerekeket. Magamat...
Aztán holnap a kollegák valamelyikét.
Esetleg hazafele a szomszédot.
Aztán megörüljek annak, ami eddig fel sem tűnt.
Mert hidd el, semmi sem magától érthetődő.
Főként a szeretet, az öröm, a jóra való képesség nem....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése