Amikor Enyeden éltem a bentlakásban - egyik hétvége után azzal jött vissza az egyik szobatárs (a 45!!!!-ből, hiszen ennyien éltünk egy szobában...), hogy élete legnagyobb élményének volt tanúja az elmúlt hétvégén. Leültetett bennünket és elmesélte, hogy él a faluban egy 81 éves mami és annak megkérte fiatalkori szerelme a kezét szombat éjjel, cigánymuzsikusokkal, éjjeli zenével - majd szekérre ültette és megszöktette, mert a mami családja ugyancsak ellenezte a felfordulást.

Igaz, hogy a falu a szájára vette a kikapós mamit, de azt is minden egyes pletykálkodó - legyen az jó vagy rosszindulatú - hozzáteszi, hogy életében soha ilyen romantikus eseményben nem volt része.

Bevallom őszintén - gazdag képzeletvilág birtokában - azóta is foglalkozom ezzel a képpel - pedig lassan tova 15 éve.

Igyekeztem a beszámolóban a konkrét tényekre támaszkodni - mert azóta a történetnek bennem kismillió színe volt és árnya.

Ahányszor utazom és kis falvakon vezet keresztül az utam - egy-egy ház, egy-egy utca vagy kocsma előtt összeverődőtt tömeg eszembe juttatja a mamit és tatit, akiknek 81 esztendősen volt bátorságuk igent mondani a szerelemre...

Egy másik nagy - kevésbbé boldog és még kevésbbé beteljesülés képem a szerelmeről - a Maitrey, Mircea Eliade. Én nagyon szeretem Eliadet. Amit megtaláltam minden elolvastam annak idején tőle, majd felnőtt fejjel ismét. Tény - hogy ezt a szerelmi történetet nem olvastam, mert nem találtam meg sehol. Tehát amit most mondani fogok, nem biztos forrásokból tudom, csak molett, idösődő, szerelmi beteljesülésről lemondott, szép arcú és csillogó szemű román tanárnőm elbeszéléséből.

Ő mesélte, de úgy, hogy nekem mindig bőgnöm kellett, mint a taknyos bárány - s azt is úgy, hogy a többi húsz kamasz észre ne vegye, akik feltehetőleg nem is emlékeznek erre a sztorira, de na... - hogy Eliade regényének ihletője, a professzora lánya, akibe menthetetlenül és reménytelenül szerelmes volt. Nyilván minden és mindenki ellenezte a kapcsolat létrejöttét. A két érintett fél majd belehalt a bánatba. Eliade eljött, a lányt férjhezadták.

Évekig próbálta megkeresni, felkutatni, leveleket küldött neki, de hiába.

Míg egyszer - az egyik rövid levélre válasz jött.

Meg is egyeztek a találkozásban, amit sűrű levelélváltás előzőtt meg a találkozás körülményeiről.

Végül, egy parkban találkoztak, de úgy hogy egymásra sem néztek.

Leültek egymásnak háttal - beszélgettek, érezték egymást - de egy pillantást sem vetettek a másikra, hogy a kialakúlt kép érintetlen maradjon.

Beszarás!!!! Nem?

Egy ilyen szerelem mindenkinek jár.

Gondolj bele...85 évesen kankósbotodra támaszkodva leselkedsz a fiatalok után és egyszer csak megjön a lovagod. Már remeg, meg trottyos, meg foltos az arca - de ki nem szarja le - amikor valami olyasmit hoz vissza, amit réges régen elveszettnek hittél....